A szélestörzsű Airbus A330-as típucsaládjának megújítását fontolgatja az európai repülőgépgyár. Az Airbus hétfőn jelentette be, hogy az értékesítési sikereire, valamint a piaci kihívásokra tekintettel továbbfejlesztené az Airbus A330-ast – adta hírül a Reuters hírügynökség.

A kéthajtóműves típus már a ’90-es évek óta szolgálataban van mégis nagy népszerűségnek örvend a légitársaságok körében, amit nagyrészt az egyik konkurens típus, a Boeing 787-es késedelmének is köszönhet.

Az Airbus szóvivője azt a tájékoztatást adta, hogy a döntés, amely szerint majd bővítik az Airbus A330-as teljesítményét az idei év második felére várható. Az EADS konzorcium tervei szerint leginkább a maximális felszállósúly növelésével, valamint az üzemanyagtakarékosságot segítő új Sharklet-szárnyvégtechnológiával fejlesztenék tovább az európai repülőgépgyár A330-as típuscsaládját.

Az Airbus hétfői bejelentésének érdekes részlete, hogy tervezés alatt áll egy az A320-as típuscsaládnál is kisebb keskenytörzsű repülőgép. Az Airbus ezen típusfejlesztési programjáról azonban nem tudni további részleteket.

Az elmúlt két évben az A330-as virágkorát élte az értékesítési adatokat illetően, amelyhez jelentős részben a Boeing kompozit anyagokból készülő Boeing 787 Dreamliner típusának késedelme is hozzájárult. A Boeing 787-es időközben szolgálatba állt és az Airbus is gőzerővel dolgozik a saját kompozit szélestörzsű típusán, az A350-es eXtra-Wide-Body-n. A Boeing 787-es legközvetlenebb vetélytársa az Airbus A350-es lesz, de ennek ellenére az Airbus lát még jövőt a légitársaságok körében elégedettségre szert tevő A330-as számára is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.


Airbus A330-as imázsfilm (Forrás: Airbus)

A jelenlegi tervek szerint az Airbus A330-as maximális felszállósúlyát (MTOW) 2 tonnával növelnék a rövidebb törzsű A330-200-as és 5 tonnával a 4.87 méterrel hosszabb A330-300-as típus esetében. A maximális felszállósúly növelése, különösen az üzemanyagcsökkentő hatású új szárnyvégekkel nagyobb hatótávolságot tesz lehetővé a továbbfejlesztett változat számára. A nagyobb maximális felszállósúly révén pedig a teherszállító változat műszaki paraméterei is még vonzóbbá válnak.

A maximális felszállósúly növelése körülbelül 7%-os hatótáv növekedéshez segítené hozzá az A330-as típust. Az Airbus honlapján közölt adatok szerint az A330-200-as jelenlegi hatótávja 13400km, míg a hosszabb törzsű 300-as változaté 10800km.
Az A330-200-as fedélzete – három osztályos elrendezésben – 253 utas, míg az A330-300-as 295 utas befogadására alkalmas. A felszállósúly tekintetében maximálisan 233 tonna jellemzi az A330-300-ast és 238 tonna az A330-200-ast.

A legfőbb konkurens, a Boeing korábban már bejelentette, hogy tervbe vettek egy hosszított B787-10-es változatot, amely körülbelül 300 utas szállítására lenne alkalmas, nagyságrendileg 12500km-es hatótávval. Van olyan szakértő, aki ezt a változatot egyenesen „A330-as gyilkos”-ként emlegeti. Látva azonban az amerikai repülőgépgyár jelenlegi Boeing 787-es kapacitását, különösen a folyamatosan csúszó 787-9 tekintetében: az A330-as típuscsaládra nézve egyelőre nem tűnik reális veszélynek a 10-es típusmegjelölésű Dreamliner.

Forrás: Reuters (2012. január 30.) / Airbus’ YouTube channel / Airbus rendering.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!