Körülbelül 180 kilométert kellett megtenni az AIRportal.hu csapatának, hogy a szlovákiai Szliács városába érkezzen. Zólyomot elhagyva rövidesen feltűnt előttünk a magas, szögesdrótos kerítés, amely mentén igen sűrűn elhelyezett kamerák tudatták velünk: katonai repülőtérre érkeztünk – vagy mégsem?
A szovjet csapatok kivonulása után a szlovák légierő vette használatba a létesítményeket, a mai napig ő a repülőtér fő használója. Ott jártunkkor épp egy Mig-29-es dübörgött el egy rövid ellenőrző repülésre. Sokan viszont azt szeretnék, ha a reptér katonai dominanciája csökkenne és több polgári repülőgépet fogadhatna.
2005. januárjában megalapították a repülőtér polgári részét üzemeltető állami tulajdonú Airport Sliač vállalatot. Európai Uniós és NATO-s forrásokból felújították az észak-dél tájolású 2400 méter hosszú és 57 méter széles futópályát, a régi terminálépületet, valamint új forgalmi előteret építettek, amelyen hat állóhely került kialakításra. Az első polgári repülő 2011. júniusában vehette igénybe a repülőteret. A források biztosítása nem egyszerű feladat, de nagy kihívást jelent a szlovák légierővel történő osztozkodás is.
Fejlesztés nélkül nem megy
A fejlesztések legutóbbi fázisa a nagyjából fél év alatt felépített indulási terminál volt. Három check-in pultjával az új épület egyszerre 350 utast tud kiszolgálni, amely két Boeing 737 vagy A320-családba tartozó repülőnek felel meg. A régi terminál pedig az érkező utasok fogadására szolgál.
Minden feltétel adott, így a repülőtér vezetőségének legfőbb célja, hogy menetrend szerinti járatok is induljanak a repülőtérről. A tervekkel ellentétben nem tudott elindulni a cseh Job Air regionális légitársaság által tervezett Bécs-Sliács-Bécs járat, mivel a vállalat idő közben csődöt jelentett.
Bulgaria Air………………………Burgasz
Bulgarian Air Charter…………Burgasz
Samair…………………………… Antalya
Travel Service………………….Antalya
Filip Vágner Úr, a repülőtér marketing igazgatója az AIRportal.hu kérdésére elmondta, hogy a jövőt a fapadosokban látják. Szliács elhelyezkedése kedvező, az ország középső és keleti régiójából könnyen elcsábíthatók azok az utasok, akik eddig a pozsonyi repülőteret vették igénybe. Szliács 120 kilométeres körzetében mintegy 2,5 millió ember él. Piackutatások szerint egy Szliácsot Londonnal összekötő repülőjáratnak lenne létjogosultsága, sőt, az ügyben tárgyalások zajlanak a Wizzair-rel és a Ryanair-rel is.
A repülőtér cargo forgalmának fellendítéséhez és nagyobb repülőgépek fogadásához a 2400 méter hosszú futópálya meghosszabbítására lenne szükség, amely azonban nehézségekbe ütközhet a közelben futó autópálya és települések miatt.
A régió minden évszakban remek lehetőségekkel várja a turistákat: wellness és spa központok, turistalátványosságok, kirándulóhelyek mellett a téli sportok szerelmesei számára is vonzó lehet Szliács környéke. A repülőtértől pár perc autóútra két nagyobb város is található: Besztercebánya (Banská Bystrica) és a történelmi váráról híres Zólyom (Zvolen) is. A besztercebányai régióban 635.000 ember él, akiknek 18%-a külföldön dolgozik.
A repülőtér üzemeltetője dolgozik az infrastrukturális fejlesztéseken, az autóval érkezők számára hatalmas parkolót építettek, a tömegközlekedőknek pedig rugalmas minibusz-transzfer járatokat biztosítanak az egész régióba. Besztercebányáról és Zólyomból pedig vasúti összeköttetés lehetősége is adott.
A reptér spotter szemmel
Menetrend szerinti járatokban nem, érdekességekben azonban bővelkedik a reptér. Áprilisban tartották a MACE XIII. elnevezésű hadgyakorlatot, amelyről élménybeszámoló ITT olvasható.
Július utolsó hetében érkezett Szliács repülőterére a Bell Geospace Aviation Basler BT-67 típusú gépe. Sokak számára ismerősek lehetnek a képeken látható repülő vonásai, hisz nem más ez, mint egy 1944-ben épült, majd 2008-ban modernizált Douglas DC-3 (C-47 Skytrain). A légijármű igazi világjáró, jóformán a világ minden pontjáról fellelhetők róla fotók.
Nem csak a repülő korszerű hajtóművei, hanem annak „fullánkja” is jelzi, hogy nem hétköznapi gépről van itt szó. Leggyakrabban ásványok, nemesfémek, olaj, valamint víz után kutatnak vele. A BT-67-es a hónap végéig biztosan Szliács környékén fog dolgozni, minden nap kora reggeltől délutánig.
A repülőtér polgári részének üzemeltetői rendkívül nyitottak a repülésbarátok irányában, nagyon barátságos fogadtatásban volt része az AIRportal.hu stábjának – ez példaértékű lehetne a magyarországi vidéki repülőterek számára is. Egy rövid levelezést követően azonnal fogadták csapatunkat, a forgalmi előteret és a terminál épületet is bejárhattuk.
A repülőtér 18/36-os futópályájának nyugati oldalán, a 18-as pályavégnél remek kilátás nyílik a futópályára. Itt kerítés helyett csak egy villanypásztor jelzi a repülőtér területének határát. A 36-os pályavég nyugati oldalán is lehetséges a fotózás, azonban ott a magas kerítés miatt csak a levegőben lehet lekapni a repülőket.
Szeptember 1-én és 2-án kerül megrendezésre a Slovak International Air Fest (SIAF) 2012, amelynek egyik sztárja az amerikai légierő egyik sztárja, a B-52 Stratofortress lesz.
Barátságos fogadtatásban részesültünk egy kulturált repülőtéren, csak ajánlani tudjuk mindenkinek, hogy látogasson el erre a repülőnapra, amellyel kapcsolatos információk olvashatóak lesznek oldalunkon!
A repülőtér weboldala: http://www.airportsliac.sk/
A repülőtér Facebook oldala: http://www.facebook.com/pages/Airport-S … 6906026916
Szöveg: Szalmási Szabolcs, Samu Ádám – AIRportal.hu