Szokatlan volt a Sólyom hétfői bejelentése, ami szerint prémium gyűjtőmárkává kívánják tenni a céget, amihez először az „elismert dinamikus üzletemberekből álló” Sales One Kft.-ben vettek tulajdonrészt. Az egyik tulajdonos dinamizmusa korlátozott lehet csak, hiszen nagy értékű adócsalás gyanúja miatt előzetesben ül, de az ügyvezetőnek is csak most csitultak el a legutóbbi kétesebb ügyei – írja cikkében az Index.hu.

A Sólyom vezetői a prémium szolgáltatásukhoz elsőként a „Sales One Kft. fiatal és dinamikusan fejlődő magyar vállalatot” keresték meg, aminek „tulajdonosai a hazai üzleti élet elismert tagjai”. Ami talán ebben a formában nem teljesen igaz, hiszen az egyik alapító-tulajdonos, Janicsek Béla például május 23-a óta előzetes letartóztatásban ül nagy értékű áfacsalás gyanúja miatt – írja a lap.

A friss Sólyom-partner Sales One ügyvezetője körül sincs rendben minden: a cég vezetője az a Kenyeres Sándor Pál (képünkön jobbra), aki az Aranyközpont közelmúltbeli botrányos csődjében játszott főszerepet. Az üzleti modell az Aranyközpontnál elég egyszerű volt: a cég ügyfelei befizetett pénzükért sem aranyat, sem mást nem kaptak.

További részletek az Index.hu cikkében.

A Sales One Kft. a solyomair.com oldalon ma megjelentetett reakciója az index.hu cikkére, vágatlanul:

A mai napon A Sales One Kft. képviseletében Kenyeres Sándor Pál ügyvezető, az index.hu és több online médiában megjelent hírrel kapcsolatban a következő kijelentést teszem:

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A SÓLYOM Hungarian Airways Kft.-vel a Sales One Kft. semmilyen üzleti kapcsolatban nem áll. Minden olyan hír amely ennek az ellenkezőjét állítja, vagy sugallja, valótlan.

Dokumentumokkal igazolt tényekkel alátámasztható, hogy a híradásokban megjelent állítások a valóságnak nem megfelelő információkat tartalmaznak.

Az augusztus 26-i sajtótájékoztató, melyet a Sales One Kft. és a SÓLYOM Befektetési és Vagyonkezelési Holding közösen szervezett, a Sales One Kft. és SÓLYOM Holding stratégiai szerződéses együttműködését mutatta be, melynek célja csakis kizárólag a SÓLYOM-NATURALLE élelmiszer termékek népszerűsítése, termékbevezetése volt.

Janicsek Béla személyétől a Sales One Kft. vezetősége jóval korábban etikátlan üzleti magatartása miatt elhatárolódott. 2013 márciusában peren kívüli megállapodás keretében próbált megállapodni a cégből történő kiválásáról, eredménytelenül.
A taggyűlés május 22-én döntött Janicsek Béla kizárásáról, amely érdekében kizárási keresetet terjesztett elő. A peres eljárás a Fővárosi Törvényszéken az alábbi 11.G.42.250 / 2013 ügyszámon jelenleg is folyamatban van.
Kiemelném, hogy a Sales One Kft. tulajdonosi közössége azt megelőzően zárta ki Janicsek Bélát, hogy ő előzetes letartóztatásba került volna. Az ellene folyamatban lévő büntető eljárásról és annak okairól a Sales One Kft. a kizárásról szóló döntés meghozatalakor nem tudott.

Lévai István Attila a SÓLYOM Befektetési és Vagyonkezelési Holding tulajdonostársa a Sales One Kft-ben soha nem volt, tekintettel arra, hogy a SÓLYOM Holding csatlakozásával egyidejűleg üzletrészét értékesítette.

Kenyeres Sándor Pál kijelentem, hogy az Aranyközpont Kft.-ben sem tulajdonos, sem cégjegyzésre jogosult képviselő, sem alkalmazott nem voltam. Megbízás alapján hat hét időtartamban válságkezelési, válságmenedzselési feladatokat láttam el. A cégnél tapasztalt körülmények miatt, távozásommal egyidőben, megbízásom visszaadása mellett, állampolgári bejelentést tettem az illetékes hatóságoknál.

A index vezér cikkhez tartozó képen személyem, Kenyeres Sándor Pál ügyvezető igazgató volt látható, aki ellen büntető eljárás nincs folyamatban, a negatív főcímhez társított kép személyiség jogaimat súlyosan sértette, megjelenéséhez nem járultam hozzá!

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!