Kivezetik a légiutas-adót, nem nyílik újra az 1-es terminál
A budapesti légikikötő új üzemeltetője adaptálja a meglévő stratégiai tervet, a 3-as terminál 2032-re készülhet el, az 1-es terminál átmeneti újranyitása helyett a 2-est bővítik, fejlesztik a gyorsforgalmi utat és megépítik a reptéri vasutat is - hangzott el az NGM és a Vinci közös sajtótájékoztatóján.
Akcióterv kidolgozását várja a HungaroControltól a kormány
Akcióterv kidolgozását várja el a HungaroControltól a járattörlések és késések miatt az NGM, a kormány utasította a fogyasztóvédelmi hatóságot, hogy a légitársaságoknak felróható esetekben nagy bírságokat szabjon ki.
Másfél milliónál több utas, 25 ezer tonna áru júniusban Ferihegyen
Az utasok száma meghaladta a 1,5 milliót a budapesti légikikötőben júniusban, a cargo üzletág pedig minden eddigi rekordját megdöntötte.
Segítőpontokat alakított ki a hosszan késő járatok utasainak a Budapest Airport
Dedikált várakozóterületet jelölt ki 2A és 2B terminálokon a Budapest Airport a hosszú késés és járattörlés miatt a reptéren veszteglő utasoknak, ahol az üzemeltető szükség esetén ételt és italt oszt, információkkal látja el az utasokat és pihenni is lehet.
A légitársaságok tevékenységét vizsgálja a versenyhivatal
A Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) számos panasz érkezik a légitársaságok tájékoztatásaival, illetve egyéb gyakorlataival kapcsolatban, ezért megkülönböztetetten figyeli a légitársaságok tevékenységét, és hatáskörei keretében támogatja a fogyasztóvédelmi eljárásokat.
Gran Canariára indít járatot télen Budapestről a Wizz Air
A diszkont légitársaság járataival októbertől a spanyol Gran Canaria szigete is közvetlenül elérhető lesz a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.
Elindult a Wizz Air Budapest és Brassó közötti járata
A diszkont légitársaság a magyar főváros és az erdélyi település légikikötője között hetente háromszor közlekedik.
Újraindította Hszian és Budapest közötti járatát a Shanghai Airlines
A China Eastern csoporthoz tartozó légitársaság Boeing 787-9 Dreamliner repülőgépe június 29-én, szombaton délután érkezett meg Senhszi tartomány székhelyéről a magyar fővárosba.
Felkészült a magyar EU-elnökségre a budapesti reptér
A delegációk nagy része a műemlék 1-es terminált használja majd, a Budapest Airport részéről több mint 100 szakember vett részt a feladatokra való felkészülésben a hatóságok és reptéri partnerek mellett.
Párizs és Budapest között indít járatot ősszel az Easyjet
A diszkont légitársaság a francia főváros fő légikikötőjéből, a Charles de Gaulle repülőtérről indít heti 4 járatot Budapestre az október 27-én kezdődő téli menetrendi időszakban.
Megérkezett Kantonból Budapestre a China Southern első járata
Június 27-én, csütörtökön reggel köszöntötték a China Southern Airlines első Kanton–Budapest járatát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Tényleg a belgrádi reptér vezetője lett a Budapest Airport új vezérigazgatója
A több mint két évtizedes nemzetközi légiközlekedési tapasztalattal rendelkező François Bérisot lett a Liszt Ferenc reptér üzemeltetőjének vezérigazgatója a cég közleménye szerint.
Négy légitársasággal szemben vizsgálódik a kormányhivatal
Hatósági ellenőrzést indított a Ryanair, a Wizz Air, a Sun Express és a Eurowings légitársaságokkal szemben Budapest Főváros Kormányhivatala.
Közép-Európa legsikeresebb repterévé fejlesztik Ferihegyet
Egymilliárd eurónyi beruházás valósul meg a budapesti repülőtéren a következő tíz évben, amelynek része az új terminál megépítése is.
Megvannak a Budapest Airport új vezetői
Felállt az új igazgatóság, a cég legfőbb vezetői pedig vélhetően a Vinci Airports részéről François Bérisot, a belgrádi repülőtér eddigi vezérigazgatója és Lorenzo Rebel, a Gatwick repülőtér pénzügyi vezérigazgató-helyettese lesznek.
Repülésbiztonsági kampánynapot tartottak a budapesti repülőtéren
A magyar főváros légikikötőjében tevékenykedő mindhárom földi kiszolgáló részvételével repülésbiztonsági kampánynapot szervezett a Budapest Airport és az Emirates.
Bilbao és Budapest között indít járatokat a Vueling
Egyelőre az év végi ünnepi időszakra hirdette meg járatait a Vueling Baszkföld legnagyobb városából a magyar fővárosba, de ha megfelelő a kereslet, akkor akár a következő nyári időszakban is repülhet az útvonalon.
Az Airport Service 35 százalékos részesedést szerzett a Menzies Hungary-ben
Miután bejelentették, hogy az Airport Service Budapest Zrt. egyesült a Menzies Aviation Hungary Kft-vel, a vállalat az AIRportal.hu kérdéseire most néhány további részletet is megosztott az ügyletről.
Jó áron került vissza az államhoz a budapesti reptér a minisztérium...
A 80 százalékos részesedésért 2,48 milliárd eurót fizetett az állam, míg a 20 százalékért 620 millió eurót a Vinci, a nemzetgazdasági tárca közleménye alapján ez az ügylet a közelmúltbeli hasonló tranzakciókhoz képest kedvezőbb.
Kiállítás nyílt a repülőtéri vámszolgálatról az Aeroparkban
A repülőtéri vámszolgálat történetét, a pénzügyőrök munkáját bemutató kiállítást nyitott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az Aeropark Repülőmúzeumban.
Egyesül az Airport Service és a Menzies budapesti földi kiszolgáló cég
A két cég egyesíti erőit, hogy egy vállalatként biztosítsanak földi kiszolgálást, árufuvarozási és lounge szolgáltatásokat a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Bérelt A330-asokkal repül Budapestre augusztustól a Qatar Airways
Augusztus elejétől október végéig az Oman Airtől bérelt Airbus A330-200-asok teljesítik a Qatar Airways Doha és Budapest közötti járatait.
Májusban tovább nőtt az utasszám, rekordszinten a cargo Ferihegyen
Az utasok száma meghaladta az 1,4 milliót, a cargo üzletág pedig újra 23 ezer tonnás hónapot zárt májusban a budapesti reptéren.
Tovább bővít Peking és Budapest között az Air China
A légitársaság heti háromról négyre növeli a kínai és a magyar főváros közötti járatainak számát, július közepétől már vasárnap esténként is repülnek Boeing 787-esei az útvonalon.
Ismét állami többségi tulajdonban a Budapest Airport
Bejelentették a visszavásárlást, a magyar állam 80 százalékot, a fennmaradó 20 százalékot és az üzemeltetési jogokat pedig a francia Vinci Airports szerezte meg a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret működtető cégben.