Kedd reggeltől nyitva a magyar légtér
A kedd reggel, helyi időszerin 09:37-kor kiadott NOTAM szerint feloldották a hajnalban még érvényben lévő, hétfő este elrendelt légtérzárat. Jelenlegi nem korlátozzák a hatóságok a légiforgalmat Magyarországon semmilyen magasságon, ám felhívják a légiközlekedésben résztvevők figyelmét, hogy kövessék nyomon a vonatkozó közleményeket a hamufelhő mozgásáról.
Összefoglaló: Az izlandi Eyjafjallajokul vulkán kitörése következtében képződött hamufelhő Magyarország légterét péntek éjjel érte el. A Nemzeti Közlekedési Hatóság Légügyi Igazgatósága péntek este 7 órától teljes magyar légtér (Budapest FIR) lezárásáról döntött, amit többször meghosszabbítottak, majd hétfőn délelőtt részlegesen, hétfőn délben pedig teljesen feloldottak. A hétfőn helyi idő szerint 12:09-kor kiadott friss Notam szerint megnyitották Magyarország légterét, kora délután már Ferihegyen is megindult a forgalom. Hétfő este a Hungarocontrol Zrt. részleges légtérzár elrendeléséről hozott döntést, amit kedd reggel feloldottak.
Hatalmas káoszt okozott Európa légiközlekedésében a vulkáni hamufelhő: csütörtök reggeltől teljes repülési tilalmat kellett bevezetni Nagy-Britannia, Írország, Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország majd délutánra – a hamufelhő dél-nyugati irányba történő terjedésével – Hollandia, Belgium területén. Csütörtök estére Németország, Franciaország és a Balti Államok egyes részein is korlátozták a légiforgalmat. A hamufelhő péntek reggelre elérte a lengyel légteret, a délután folyamán pedig Csehország és Szlovákia, majd Ausztria légterét is lezárták. Később lezárták Románia légterének egy részét, szombat reggelre Svájc, Horvátország, valamint részlegesen Olaszország és Ukrajna, Szerbia, Bulgária légterét is. Vasárnap már a spanyol légtér egy részét is le kellett zárni. A vasárnap esti órákban számos észak- és nyugat-európai légteret és repteret megnyitottak. Kedden a legtöbb légteret legalább részlegesen, korlátozásokkal megnyitották, az európai légiforgalom elkezdett „feltámadni hamvaiból”.
További részletek és friss információk a hozzászólásokban!