Az idei Innovációs Napjára időzítette az Airbus az első megnövelt felszállósúlyú A330-as átadását. Természetesen nem véletlenül, a 242 tonnás A330-as valójában már az A330neo-t készíti elő, a 2017 végén érkező új hajtómű opciós változatnak ez a széria képezi az alapját. Az A330ceo-nak pedig minden bizonnyal ez az utolsó érdemi fejlesztése a regionális A330-as mellett, amelyről egyelőre mélyen hallgat a gyár, és még ma is csak egy-egy inkább sejtelmes mintsem konkrét kijelentésre futotta az Airbus-főnökök sajtókonferenciáján.
Megvan az EASA típusengedélye a 242 tonnás A330-300-asnak
Készülőben a regionális A330-as
Túl az 1500 megrendelésen az A330-as család
Januárban felszállt, áprilisban megszerezte a típusengedélyét és most, májusban átadásra is került az első megnövelt felszállósúlyú, 242 tonnás A330-300-as az indító légitársaság, a Delta Air Lines számára, amely hogyhogy nem, amerikai General Electric CF6-80E1 hajtóművekkel vette át a flottája immáron legnagyobb teljesítményű A330-asát. Igaz, egyelőre nem is tehette volna mással, mert a Rolls-Royce Trent 700 hajtómű variánssal szerelt változatnak, akárcsak a Pratt&Whitney-snek még hátra van a berepülési programja.
Az Airbus 2012-ben döntött úgy, hogy az egyébként kiváltképp sikeres, ez eddig 1502 példányban értékesített kéthajtóműves szélestörzsű típusának az üzemeltetők igényei mentén elindítja a teljesítménynövelt, A330 Enhanced programját, amely nemcsak nagyobb felszállósúllyal, hanem vele nagyobb hatótávval is áll a vevők rendelkezésére mindkét típusváltozatban, időrendi sorrendben először a hosszabb törzsű A330-300-assal, majd utána, várhatóan 2016 elején az A330-200-assal is.
Törzshossz: 63,69 méter
Szárnyfesztáv: 60,30 méter
Magasság: 16,83 méter
Hajtómű: 2db General Electric CF6, vagy
Rolls-Royce Trent 700, vagy Pratt&Whitney PW4000
Maximális hatótáv: 11750 km
Maximális felszállósúly: 242,9 tonna
Hasznos terhelhetőség: 45,9 tonna
Utaskapacitás: 277 fő (Delta konfig.: 293 fő)
Üzemanyag kapacitás: 97530 liter
Aktuális listaár: 253,7 millió USD/db
Összehasonlításul az A330-300-asra épülő, továbbfejlesztett A330-900neo ára: 284,6 millió USD/db
A vevőkről az Airbus vajmi keveset hajlandó elárulni, a mai közleményük is csak arról szól, hogy a Delta annak az összesen 11 ügyfélnek az egyike, amelyek a 242 tonnás A330-as mellett döntöttek, de hogy ezek mely légitársaságok, vagy esetleg lízingcégek arról külön rákérdezésünkre is kitérő választ adtak. Indoklásuk szerint ők nem fedhetik fel a megrendelőik kilétét. Egy biztos, rátekintve a megrendeléseket listázó airbusos Excel-táblára az A330-200-asból 64, az A330-300-asból pedig kereken 100 gép vár még legyártásra, de hogy ebből mennyi a megnövelt felszállósúlyú változat azt sem tartják publikusnak. Idővel talán majd kiderül.
Mindazonáltal, ha ezt a 164 gépet legyártja az Airbus az utasszállító verzióban már a gyakorlatban is az A330neo korszaka következik.
Az új hajtómű opciós A330-asra eddig, április végi adat szerint 7 ügyféltől összesen 145 megrendelés érkezett. Köztük szerepel egyébként a Delta is 25 géppel, amely az ugyancsak 25 gépet rendelt ALC lízingcéggel megosztott helyen a második legnagyobb vevő az 55 gépre szerződött AirAsia X után.
A legújabb A330ceo változat büszkesége, hogy az 500 tengeri mérfölddel nagyobb hatótáv mellett a típus üzemanyag takarékosságán is sikerült javítani, további 2%-os előnyt elérve. A 242 tonnás A330-300-as a fejlesztéseknek köszönhetően akár 15 órás útvonalak teljesítésére is képes, amellyel már a hosszú távú járatok túlnyomó része kiszolgálható.
A mai Innovációs Napon az Airbus ugyanakkor nem kerülhette ki a kérdést, miszerint hogyan áll az A330 Regional, a típus regionális útvonalakra specializált változatának programja. A két évvel ezelőtti pekingi légi szalonon meghirdetett programról ugyanis lényegében semmit nem hallani. A 200 tonna felszállósúlyú, legfeljebb 5926 kilométeres távolságok megtételére képes, és körülbelül 400 utas szállítására alkalmas A330 Regionalt elsősorban a távol-keleti piacokra, azon belül is Kínába szánja az Airbus a sűrűbb belföldi, vagy regionális járatok teljesítésére, de a jelek szerint egyelőre nem túl nagy sikerrel, amiről részletesebben legutóbb április végén írtunk.
John Leahy, az Airbus ügyfélkapcsolati igazgatója újságírók kérdésére mindenesetre ma azt nyilatkozta Toulouse-ban, hogy az A330 Regional egy nagyon jó gép, amelyre több értékesítési kampány is folyamatban van és reményei szerint a júniusi párizsi légi szalonon már bejelentést is tehetnek a programmal kapcsolatban, amely vélhetően az indító légitársaság megnevezése lehet tekintve, hogy még az sem ismert. Később Fabrice Brégier, az Airbus elnök-vezérigazgatója is megszólalt, aki kimondottan Kínára fókuszálva kijelentette, a hatalmas ázsiai ország belföldi légiforgalmának növekedését nem tudják kizárólagosan kiszolgálni keskenytörzsű típusok, ezért azon dolgoznak, hogy minél inkább versenyképesebbé tegyék ezt az új A330-as variánst az A320-assal szemben, amire úgy gondolják, sikerült is megtalálni a megoldást.