Aucklandbe repülte bemutatni a Dreamliner-család legújabb tagját, a 787-9-est a Boeing. A kompozit szélestörzsű ZB002 számú prototípusa január 4-én este érkezett meg Új-Zélandra, hogy az indító légitársaság, az Air New Zealand bázisán, közvetlen közelségből is megtekinthesse a gépet.

A Boeing 787-9-es aucklandi útja a típus első nemzetközi bemutatója. A második, Rolls-Royce Trent 1000 hajtóművekkel szerelt prototípus január 3-án 09:55-kor szállt fel Boeing Fieldről és vette útját Auckland felé, amely útvonalat a gyáriak közlése szerint 13 óra 49 perc alatt teljesített. A berepülési program tavaly szeptemberi kezdete óta ez a típus eddigi leghosszabb repülése, tulajdonképpen az első, az Amerikai Egyesült Államokon kívüli hosszú távú járata.

A Boeing (éppen a 787-9-esen debütált, megújult) gyári színeit viselő prototípus az aucklandi ünnepséget követően az ausztráliai Alice Springsbe repül tovább, amely mintegy egy héten át lesz a “kiképzőbázisa”, ahol a forró éghajlati körülmények hatásait tesztelik majd a gép rendszerein.


A hosszított törzsű 9-es Dreamliner első üzembeállítója, az Air New Zealand idén júliusban készül flottájába venni a típust. Az új-zélandi légitársaságnak egyébként 10 darabra van véglegesített és további nyolcra opciós szerződése.

Az első kereskedelmi járatot október 15-re tervezte elő az Air New Zealand, amely Aucklandből Perthbe közlekedik majd. A későbbiek folyamán pedig fokozatosan áll majd szolgálatba hosszú távú járatokra, mint Auckland – Tokió, vagy Christchurch – Tokió között.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A tesztrepülőgép január 6-án, hétfőn repül tovább Aucklandből, következő célpontja Brisbane lesz, ahol technikai kitérőt tesz, mielőtt Alice Springsbe érkezne, ahol ilyenkor általában 35-36 Celsius fok körül van, de nem ritka a 40 fokot meghaladó hőmérséklet sem, ami nem nevezhető túl barátságosnak, de a ZB002-esnek most éppen erre van szüksége a kijelölt feladatok teljesítéséhez.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!