Az Airbus a hivatalos honlapján örömmel jelentette be, hogy levegőbe emelkedett az első japán megrendelésre gyártott A380 típusú óriásgép. A még festetlen törzsű Superjumbo a Skymark Airlines flottájába kerül.

A végszerelés és a kötelező rendszerteszteket követően végre levegőbe emelkedett a Skymark Airlines első Superjumbója, mely az első japán légitársaság számára gyártott A380-800-as címmel büszkélkedhet. A Rolls-Royce Trent 900 erőforrásokkal szerelt óriásgép felülete egyelőre csak alapozóval festett, a végleges külsőt és a kabinbelsőt az európai konszern hamburgi gyárában kapja meg az A380-as.

A Skymark első A380-asa. (Forrás: Airbus Group) | © AIRportal.hu

A Skymark első A380-asa. (Forrás: Airbus Group)


A távol-keleti szigetország harmadik legnagyobb légitársaságaként működő vállalat összesen 6 darabot rendelt az európai repülőgépgyár és egyben a világ legnagyobb utasszállító típusából. A tervek szerint a kétszintes óriásgépek elsősorban az Amerikai Egyesült Államokba fognak járatokat teljesíteni, Tokió-Nartia repülőteréről.

A low-cost elveket követő Skymark gépparkja jelenleg 32 darab utasszállítót számlál, ezek mindegyike Boeing 737-800 típus. Az A380-asok mellett további 6 darab A330-300-asra is érvényes szerződése van a légitársaságnak, ezek is nagy szerepet kapnak a hosszú távú útvonalhálózat fejlesztésében. Az A330-asok átadásai, akárcsak az első A380-asé az idei évben veszik kezdetüket.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!