Hét hónappal a megállapodás aláírása után egyesült a két lízingcég, az új vállalatban kisebbségi részesedést kapott a General Electric.
Az anyacégek tájékoztatása szerint a versenyjogi hatóságok is jóváhagyták az idén márciusban bejelentett ügyletet, amellyel a világ két vezető, repülőgépek, hajtóművek helikopterek bérbeadásával foglalkozó vállalata, a GECAS és az AerCap egyesül.
Az Aercap 111,5 millió USA-dollár értékű részvényt és 1 milliárd dollárnyi kötvényt, valamint 23 milliárd dollár készpénzt adott a GECAS-ért, a közös vállalatban utóbbi tulajdonosa, a General Electric 46 százalékos tulajdonrészt kapott.
Az egyesülés révén az új cég a repülőgépek, a hajtóművek és a helikopterek bérleti piacán is a világ legnagyobbja lett, több mint 300 ügyfelet szolgálnak ki, több mint 2000 repülőgép, 900 hajtómű és 300-nál is több helikopter tartozik a portfóliójába.
Nem mellesleg így az AerCap lett az Airbus és a Boeing legnagyobb ügyfele, összesen 450 repülőgépre szóló megrendeléssel bír.
Közel 10 év után mozdul meg az állóvíz a lízingcégek piacán, legutóbb 2013-ban történt akvizíció, ekkor vásárolta fel az AerCap a magyar származású Steven Udvar-Házy akkori vállalatát, az International Lease Finance Corporationt (ILFC).
A világ legnagyobb lízingécgei közé tartozik még az Avolon 850 gépből álló flottával, valamint Steven Udvar-Házy újabb cége, az Air Lease Corporation (ALC) 770 példánnyal. Mellettük az SMBC 700, a Nordic Aviation Capital pedig 583 repülőgéppel rendelkezik.