Nádas Tamás szerezte meg az első, magyar aranyérmet a Műrepülő Világbajnokság Free-programjában. Az Európa-bajnoki aranyérmes, négyszeres magyar bajnok pilóta EDGE-540T típusú repülőgéppel állt rajthoz, overállja és gépe az ország egyik jelképét viseli magán. A pontozás eredményeképpen a magyar pilóta teljesített a legjobban a saját tervezésű repülési programban.

A Nyíregyházán rendezett 10. FAI World Advanced Motoros Műrepülő Világbajnokságra több mint 19 ország 81 pilótája érkezett. A műrepülők a vb-n több számban is versenyeznek. Nádas Tamás a második, úgynevezett Free-programban megelőzte az orosz és francia pilótákat is. Történelmet írt ezzel az eredménnyel, hiszen ugyanabban a számban nyert aranyérmet, amelyben 50 éve a Budaörsön rendezett 2. FAI Motoros Műrepülő Világbajnokságon Katona Sándor. Nádas Tamás a következőképp értékelte első helyezését: „Hihetetlenül örülök az első helynek, hiszen egy olyan megmérettetésen szereztem meg az aranyérmet, amelyen a világ legjobb pilótái teljes létszámban vesznek részt.”

Nádas Tamás a vb előző versenyszámában, vagyis az ismert kötelező, úgynevezett Q programban is szép eredményt ért el, 5. helyen végzett a rangsorban. A szövetségi szekcióvezető, Ábrányi Tamás -aki az eddigi eredmények alapján a mezőny első harmadában található-, a magyar sikerrel kapcsolatban elmondta, hogy rendkívül boldog, és nagyon bizakodó a továbbiakkal kapcsolatban is.

A műrepülő sportág különleges évfordulót is ünnepel a világbajnokságon. E jeles eseménnyel tisztelgünk az 50 éve aranyérmet szerzett magyar csapat tagjai előtt. 1962-ben a Fejér Miklós, Fejes Péter, Katona Sándor, Pál Zoltán és Tóth József alkotta magyar válogatott aranyérmet nyert, Tóth József pedig az egyéni összetett világbajnoki címet is begyűjtötte.

A világbajnokságon a pilóták „kotta” szerint repülnek, amely tartalmazza a figurákat, azok típusát és egymás utáni sorrendjét. A feladatokat egy háromszor ezer méteres képzeletbeli légkockában kell végrehajtaniuk, és teljesítményüket a bírók és vonalbírók pontozzák. Emellett figyelniük kell a repülési idő megtartására is, amely a felszállástól számítva – versenyszámtól függően – 10-15 perces. A versenyprogramban még hátra van két zárt kötelező gyakorlatot.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A VB-n Európán kívül az Egyesült Államok, Dél-Afrika és a távoli Japán is képviselteti magát. Az augusztus 4-ig tartó műrepülő-világbajnokságon Nádas Tamás mellett Keserű Béla, Kovács Gergely és Ábrányi Tamás képviseli a magyar színeket.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!