Újabb elismerésben részesült a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2011-ben átadott SkyCourt terminálja. Az immáron ötödik díjat bezsebelő építmény a Magyar Termék Nagydíjasa lett, mellyel elismert védjeggyé is vált.

A Magyar Termék Nagydíj pályázatán nem gyakori, hogy egy építményt díjaznak a zsűri tagjai, azonban a SkyCourt esetében az értékelési szempontok alapján a terminált a díjra érdemesnek találták.

Mindemellett a TERC Kft. különdíját is elnyerte a ferihegyi acélszerkezet, az indoklás szerint “e szerkezet gyártása teljesen egyedinek számít Magyarországon, elkészültével pedig nemcsak egy épület született, hanem az első meghatározó, véleményformáló benyomás is a világ utazóközönségének.”

Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója elmondta, hogy nemcsak a különböző díjak igazolják a 2A és a 2B terminált összekötő épületet, hanem az utasok visszajelzései is a mindennapokban. Hozzátette, hogy a repülőtéri elégedettségi felmérésben a SkyCourt megnyitása óta a repülőtér Európa élvonalába került.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!