A fejlesztési tárca a Malértnak küldött válaszlevelében egyetértett a civil szervezet céljaival, és megerősítette, hogy fontosnak tartja egy Budapest központú hálózati légitársaság létrehozását – ismertette Vécsei Mihály az MTI kérdésére.

A Magyar Légiközlekedésért Egyesület (Malért) elnöke előrelépésnek nevezte Völner Pál államtitkár válaszát, de hangsúlyozta, hogy az idő sürget, a jó szándék mellett „tettekre van szükség”. A civil szervezet ezért megkezdte egy új légitársaság szakmai szempontrendszerének összeállítását. A várhatóan egy-két héten belül elkészülő szempontrendszerre épülhet az új társaság üzleti terve – tette hozzá.

Megerősítette, hogy továbbra is egyeztetnek lehetséges befektetőkkel, a szervezetet külföldi befektetői csoportok keresték meg eddig, hogy a lehetőségekről informálódjanak. Úgy látja, hogy a szükséges tőkét az érdeklődők meg tudnák szerezni. Az új társaság üzemeltetési modellje azonban nagyban függ a kormányzati szándékoktól, elképzelésektől – hangsúlyozta.

Forrás: MTI
Fotó: Mészáros Balázs / AIRportal.hu

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!