Rendkívüli moratóriumot rendelt el és rendkívüli vagyonfelügyelőt rendelt ki a Malév Zrt. mellé a Fővárosi Bíróság csütörtöki végzésében – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM).

A minisztérium közleménye szerint a jogszabályi előírások szerint a rendkívüli vagyonfelügyelő kizárólag az állami tulajdonú Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. lehet. Hozzájárulása nélkül a Malév Zrt. a továbbiakban kifizetéseket nem teljesíthet. A vagyonfelügyelő jóváhagyását attól teszi függővé, hogy a légitársaság kiemelt tevékenységének folytatásához, üzemszerű működéséhez szükség van-e az adott kifizetésre.

A rendkívüli moratórium alapján a légitársaság a csődvédelemhez hasonló védelmet élvez, a vele szembeni pénzkövetelések behajtása céljából indított végrehajtások szünetelnek, a jogszabály szerint biztosítékok nem érvényesíthetők. A Malévval korábban kötött szerződéseket a partnerek nem bonthatják fel, azoktól nem állhatnak el. A légitársaság hatósági engedélyeinek hatálya automatikusan meghosszabbodik.

Forrás: MTI

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!