Március végétől vehet búcsút a megmaradt 747-400-asoktól a Korean Air, amely az új triplahetesek és Dreamlinerek érkezésével vonja ki az Egek Királynőjét. Eközben a CS300-asok is munkába álltak.

Az újabb 747-es még hosszú évekig a flottában marad. (Fotó: Boeing)

A ch-aviation szerint a szöuli légitársaság ebben az évben 4-4 Dreamlinert és triplahetest vesz át a Boeingtől, és ezzel megteremtődik a lehetőség a kiöregedő 747-400-asok cseréjére. Momentán három darab üzemel a koreaiaknál, ezek a példányok már 20 évesek, és az adatbázisok szerint március 25-ig forgatták be őket a bangkoki, manilai, phuketi, szapporói és tokiói járatokra.

Ezeket a gépeket a triplahetesek váltják majd, a megüresedő helyeket pedig az újabb gépekkel töltik fel.

Attól azonban nem kell tartani, hogy a 747-esek ez évben eltűnnek a flottából, mivel a 400-as szériából 9 még áruszállítóként üzemel, és van 10 darab vadonat új 747-8-as is, a legfiatalabb még nincs fél éves.

A légitársaságnál közben szolgálatba álltak a tavaly év végén átvett Bombardier CS300-asok is, a Flightradar adatai szerint az első járatot január 20-án teljesítette a HL8092-es lajstromú gép a KL1603-as járattal Szöul – Gimpo (GMP) és Ulsan között. A Korean Air jelenleg két CS300-ast üzemeltet, és jelenleg csak a belföldi forgalomban használják őket. Idén várhatóan még nyolc ilyen típus érkezik meg Incheonra, ezekkel részben a régebbi Boeing 737-800-asokat váltják le.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.