Sikeres berepülésen van túl az a Boeing 747-8 Intercontinental, amelyen az amerikai repülőgépgyár elkezdte tesztelni a további mintegy 1.8%-os fogyasztás csökkenést hozó teljesítmény javító csomagját.

A PIP, vagyis Performance Improvement Package elsősorban a General Electric GEnx-2B hajtóműveinek teljesítmény optimalizálását célozza, de vele összhangban az FMC, vagyis a repülést koordináló fedélzeti számítógép is átdolgozott szoftverrel működik, hogy a 747-es típuscsalád legújabb generációja még nagyobb hatékonyságra tehessen szert.

A program eddigi szakaszában a General Electric ellenőrizte a GEnx-2B-n végrehajtott finomításokat, de most elérkezett a repülés közbeni tesztek ideje. A PIP csomaggal elsőként felvértezett Boeing 747-8 Intercontinentalt Kirk Vining és Mark Feurstein berepülő pilóták emelték magasba. Az N6067U gyári lajstromot viselő gép 4 órát töltött a levegőben – a fedélzeten tartózkodó szakemberek ennyi ideig figyelték és rögzítették az első éles üzemben kipróbált új rendszereket.

Vining kapitány tájékoztatása szerint a repülés nagyszerűen sikerült és a hajtóművek az elvárásoknak megfelelően teljesítettek. Ez egy fontos mérföldkő a berepülési programban – tette hozzá.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

General Electric GEnx-2B hajtóművek. (Fotó: Boeing Company)


A Boeing folyamatos erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy tökéletesítse a 747-8-as családod. Az első gép 2011-es átadása óta 1.5%-os fejlődést sikerült elérni az üzemanyag fogyasztás terén. A mostani, a PIP csomagban összehangolt rendszerekkel pedig várhatóan további 1.8%-os hatékonyságot lesz képes felkínálni a típus.

A PIP berepülési programot, illetőleg tanúsító eljárását a Boeing egy korábbi probléma kijavításával is egybeköti. A korai utasszállító változatokon ugyanis még tavaly év elején ki kellett iktatni a vízszintes vezérsík üzemanyagtartályait, mert strukturális hibából adódóan töltött állapotban vibráció keletkezett a repülés során. A gyáriaknak most azt is demonstrálniuk kell maguk és természetesen a hatóságiak számára, hogy ezek a tankok teljes biztonsággal tölthetők fel újra kerozinnal.

Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy a katalógusokban felkínált 14815km-es Intercontinental hatótáv megfeleljen a valós teljesítménynek. A Lufthansa, mint a típus első és egyelőre egyetlen légitársasági üzemeltetője a honlapjukon közölt típustájékoztató szerint jelenleg 13100km-es hatótávval repüli a gépet.

Módosított rendszerekkel ellátott 747-8-ast 2014 elején fog először átadni a Boeing és ettől kezdve lesz elérhető az utólagos módosítás is.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!