Megérkezett az új Cyprus Airways első repülőgépe, egy Airbus A319-es Larnacába, a menetrend azonban továbbra sincs kész. Az események kísértetiesen hasonlítanak a magyar légiközlekedés elmúlt pár évére.
Beszüntette működését a Cyprus Airways
A repülőgép színeit a légitársaság tájékoztatása szerint a szigetre jellemző színekből alkották meg: a legnagyobb része halványkék, míg a hasa azúrkék fényezést kapott, amely a Földközi-tenger színeit képviseli, és nem maradhatott le a szigetre jellemző olívaág sem, amely az ország címerében is szerepel. Az első ajtó előtt Ciprus egyik elterjedt állata, a muflon stilizált változata látható.
A Cyprus Mail értesülései szerint a régi-új légitársaság menetrendjéről továbbra is egyeztetések folynak, így konkrétumokat nem tudni. Annyi biztos, hogy a flottában Airbus A319-esek lesznek majd, és főleg európai, valamint közel-keleti útvonalakat kívánnak repülni Larnacából. A társaság várakozásai szerint még ebben az évben megkapják az üzemeléshez elengedhetetlen AOC-t, vagyis a légijármű üzembetartási engedélyt.
Az üzleti modell megalapozott lehet, mivel saját tapasztalataink szerint Larnacán nagyon sokat szállnak át útban a Közel-Keletre Európából. Az átszállók főleg vendégmunkások, akik hazalátogatnak. Jelenleg ezt a piaci rést az Aegean Airlines tömi be, de úgy tűnik, hogy a Cyprus új, orosz tulajdonosai látnak még potenciált a piacban.
A Cyprus Airways tavaly január 9-én állt le szinte ugyanolyan okok miatt, mint pár évvel korábban a Malév. Az Európai Bizottság szerint tiltott állami támogatásban részesült a légitársaság, amelyet vissza kellett volna fizetni. Összesen 102 millió eurónyi támogatást kapott a légicég, amiből 66 milliót kellett volna visszautalni. Mivel ezt a légitársaság nem tudta volna megtenni, felfüggesztették a működést.
A brand használatának jogát az orosz S7 Siberia Airlines érdekeltségébe tartozó Charlie Airlines vette meg idén júliusban 2 millió euróért. Az oroszok tíz évre vásárolták meg a Cyprus Airways márkanevet.
Nem is olyan régen a Sólyom Airways néven elhíresült kezdeményezés követett hasonló menetrendet: először Budapestre érkezett az első Boeing 737-500-as, csak ezt követően kommunikálták az AOC megszerzésére való törekvést, a menetrendről pedig ugyanígy nem lehetett tudni semmit.