Megérkezett Párizsba az Air France első Boeing 787-ese, amely az ötszázadik legyártott Dreamliner volt.

Forrás: Air France Twitter | © AIRportal.hu

Forrás: Air France Twitter

Az F-HRBA lajstromú gép mintegy kilenc órás repülőút után landolt a Charles de Gaulle repülőtér futópályáján. A gép ezt követően január 9-én teljesíti első kereskedelmi járatát Kairóba, a második gép áprilisi megérkezésével pedig Montreálba is a Dreamlinerrel közlekedik majd az Air France.

A 9-es Dreamlinert a franciát 30 business osztályú, 21 premium economy és 225 turista osztályú székkel szerelik fel, a fedélzeti szolgáltatások között megjelenik a wi-fi is, a komfortfokozatot pedig a minden Dreamlinerre jellemző, a többihez képest 30 százalékkal nagyobb ablakok emelik tovább.

Ráadásul a Dremlinerben egy újfajta premium economy berendezés debütál 51 centiméteres szélességgel, 130 fokra dönthető hátsó támlával, 102 centiméteres székközzel és plusz tárolórekeszekkel. De a „gondviselés” már a repülőtéren elkezdődik azzal, hogy a premium economy jeggyel rendelkezők a SkyPriority sorokat is igénybe vehetik a beszállításnál, 29 kilóval több poggyászt vihetnek a fedélzetre az economyhoz képest és korlátlan számú újságot tölthetnek le a mobilapplikáción keresztül.

Az Egek ura blog beszámolója szerint az Air France néhány különleges járatot is indít január 7-én, amelyekkel Franciaországot járja be az új típus, ezekre a járatokra bárki vehet jegyet 249 és 787 euró közötti áron.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az Air France még 2011-ben állapodott meg a Boeinggel a Dreamlinerek vételéről, akkor tervek szerint 2017 januárjában kapta volna meg az első példányt a francia légitársaság, de az átvétel időpontját sikerült pár héttel előrébb hozni. Az Air France tizenkettő, a KLM huszonhárom darab 787-9-est rendelt, a KLM eddig nyolcat kapott meg a 9-es variánsokból.