Megkapta az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal típusengedélyét a Boeing 747-8 Intercontinental. A tanusítvány igazolja, hogy a Boeing 787-8I minden légügyi szabályozásnak megfelel, azzal szabad utat engedve a gyártónak az első repülőgép átadására, amely a jövő év elején valósulhat meg.

Szabad utat kapott a Boeing 747-8 Intercontinental, miután a Boeing átvehette a legújabb generációs, utasszállító változatú 747-esre szóló típusengedélyt az amerikai Szövetségi Légügyi Hivataltól (FAA). Ezzel minden adminisztratív akadálya elhárult annak, hogy a típus a jövő év elején szolgálatba állhasson.

Ez egy nagyszerű eredmény a Boeing és a 747-8-as program számára – nyilatkozta Jim Albaugh, a Boeing Commercial Airplanes elnök-vezérigazgatója, aki azt is hozzátette, hogy alig várják, hogy átadhassák ügyfeleiknek ezt a mesés repülőgépet.

A Boeing 747-8I első üzembeállítója a német nemzeti légitársasg, a Lufthansa lesz, amely 20 gépre szóló megrendelést és további 20 gépre szóló opciót jegyez a Boeing rendelési listáin.

A Lufthansa 2006-ban elsőként rendelte meg a legújabb Boeing 747-es típuscsalád utasszállító változatát. Az amerikai repülőgépgyár és a német légitársaság kapcsolatai hosszú múltra tekintenek vissza, különösen az utasok körében leginkább csak JumboJet-ként emlegett típus esetében, ugyanis a Lufthansa – megrendelői minőségében már az első típusváltozat fejlesztésében is kivette a részét. Az első utasszállító változatú Lufthansa Boeing 747-es 1970. március 30-án érkezett meg Hamburgba és 1972. április 19-én a Lufthansa színeiben állt először forgalomba a teherszállító változatú Boeing 747-200F típus is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az első Lufthansa Boeing 747-8I festése már szeptember elején elkészült, azóta a D-ABYA német lajstromozásba vett repülőgép a Boeing everetti gyárterületén várja átadását. Mindeközben már a német légitársaság is gőzerővel készül első Intercontinentaljának átvételére, ugyanis nemrég, december 6. és 9. között Frankfurtba látogatott az egyik Boeing 747-8I, hogy a német nemzeti légitársaság és a repülőtér együttes üzemeltetési-, illetőleg kiszolgálási tesztet végezhessen a 76.3 méteres törzshosszú repülőgépen.

A másik fontos hatóság, az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) várhatóan december 15-én fogja kibocsátani az Intercontinental típusalkalmassági bizonyítványát.

A teherszállító változatú Boeing 747-8F idén augusztusban kapta meg típusengedélyeit és az első repülőgépet október 12-én vette át a Budapestre is rendszeresen közlekedő Cargolux.

A Boeing 747-8 a maga 442 tonnás maximális felszállósúllyával és 76.3 méteres törzshosszával, valamint 68.5 méteres szárnyfesztávolságával a Boeing valaha épített legnagyobb utasszállító repülőgépe.


A Boeing 747-8I bemutatója (Forrás: Boeing’s YouTube Channel)

További részletek a Boeing sajtóközleményéből:

The certificates validate that the design of the 747-8 Intercontinental is compliant with all aviation regulatory requirements and the production system can produce a safe and reliable airplane, conforming to the airplane’s design.

“Soon people around the world will fly on the newest 747,” said Elizabeth Lund, vice president and general manager, 747 program. “This is a great day for our customers and for a team that has worked incredibly hard to certify the newest version of the Queen of the Skies.”

The 747 program is now in the final stages of preparing to deliver the first 747-8 Intercontinental early next year.
The 747-8 Intercontinental provides double-digit improvements in fuel economy and carbon emissions per passenger and generates a 30 percent smaller noise footprint than the 747-400. The new 747-8 Intercontinental features a new wing design and an upgraded flight deck and applies 787 Dreamliner inspired interior features including a new curved, upswept architecture giving passengers a greater feeling of space and comfort.


A Boeing 747-8 Intercontinental első felszállását megörökítő videó (Forrás: Boeing’s YouTube Channel)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!