Kivonja korosodó szélestörzsű repülőgépeit az IAG holding, a British Airways Boeing 747-esei mellett az Iberia A340-600-asai is távoznak a flottából. A csoport közel 4 milliárd eurós veszteségről adott számot.

A British Airways, az Iberia, a Vueling, a Level és az Aer Lingus tulajdonosa, az Internatioanl Airlines Group (IAG) holding az első féléves eredménykimutatásában erősítette meg, hogy a jövőben nem számol a korosodó szélestörzsű repülőgépeivel. Idő előtt távoznak a flottából a British Airways 747-esei és az Iberia Airbus A340-600-asai is.

Fotó: AIRportal.hu

Csak ez a lépés 2,1 milliárd eurójába került az IAG-nek a pénzügyi beszámoló szerint.

Sőt, a British Airways az Airbus A318-astól is megválik, ezzel együtt pedig megszűnik a vele teljesített, London-City és New York-JFK közötti, csak üzleti osztályt kínáló járata is.

Mindezt okkal teszi a vállalat, Willie Walsh leköszönő vezérigazgató értékelése szerint 2023-nál korábban nem fogják elérni a 2019-ben regisztrált utasszámot, ezért minden lehetőséget megragadnak, hogy csökkentsék a költségeket, és friss tőkét vonjanak be a társaságba.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Utóbbival kapcsolatban Walsh arról számolt be, hogy az IAG közgyűlésének döntésétől függően 2,75 milliárd euró értékű friss tőke érkezhet a társasághoz, ha azt a részvényesek és tulajdonosok jóváhagyják.

Az IAG a június 30-án végződött pénzügyi félévben elvesztette utasforgalma 98 százalékát, bevétele 55 százalékkal 5,3 milliárd euróra csökkent. Sokat javított a helyzeten, hogy a második negyedévben közel 2000 cargo-járatot teljesítettek utasszállító gépekkel, a magas fuvardíjak pedig jól jöttek a cégnek.

Az egyszeri tételekkel számolt üzemi eredmény 4 milliárd eurós mínuszt mutat, soha ekkora mértékű veszteséget nem kellett még a társaságnak elkönyvelnie.

Az IAG adózott eredménye a pénzügyi manőverek pozitív eredménye után 3,8 milliárd euró veszteséget mutatott az egy évvel korábbi 800 milliós nyereség után.