Megszakította útját Budapesten egy Németországból Törökországba tartó repülőgép vasárnap délután az egyik utaskísérő rosszulléte miatt – erősítette meg az MTI információját a Budapest Airport Zrt. vállalati és közkapcsolati igazgatója.

A Condor német charter légitársaság D-ABOJ lajstromjelű Boeing 757-300-as repülőgépe egy fiatal nő rosszulléte miatt döntött a budapesti kitérő mellett, tudta meg az AIRportal.hu.

Hardy Mihály az MTI-nek elmondta: a Condor légitársaság járata Lipcsében szállt fel és Antalya-ba tartott, amikor a gépen rosszul lett a 28 éves hölgy, akit a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről a mentők kórházba szállítottak.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!