December 26-án leáll a Montenegro Airlines, a veszteségeket felhalmozó nemzeti légifuvarozót felszámolják, és jövő év végére egy új légitársaságot hoznak létre helyette az ország kormányának bejelentése szerint.

A Montenegro Airlines a honlapján közölte, hogy az összes járatát leállítja december 26-tól, a légitársaság megszűnéséről szóló kormányzati nyilatkozatok megjelenését követően.

A légitársaságnak már a világjárvány kitörése előtt jelentős összegű állami segítségre volt szükségre, 155 millió euró kifizetéséről az előző kormányzat döntött tavaly év végén. Később az ország versenyfelügyelete azonban törvényellenesnek ítélte az appanázst – a balkaninsight.com portál szerint.

Az összegből a légitársaság 43 milliót már megkapott és felélt, amelyet a döntés értelmében vissza kellene fizetnie, erre azonban sok esély nincs, mert nemhogy törleszteni nem tud a cég, újabb eurómilliókra lenne szüksége a túléléshez a turizmus visszaesése miatt.

A Vijesti portál pedig arról adott hírt, hogy december elején a Ryanair panaszt nyújtott be az Európai Bizottsághoz Montenegróval szemben. Az ír fapados álláspontja szerint a montenegrói kormánytól felvett 43 millió eurós állami támogatás jogellenes.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Fotó: AIRportal.hu

Az eladósodott légitársaság – amelynek a korábbi privatizációs kísérletei kudarcba fulladtak – a piacról nem tud bevonni friss forrást, az állam pedig nem adhat további támogatást.

A Montenegro Airlinest 1994-ben alapították, első járatát azonban csak 1997-ben teljesítette. A légitársaság jelenleg négy gépes flottájában egy Fokker 100-as és három Embraer E195-ös repülőgép teljesített szolgálatot. A cég idén vonta volna ki utolsó Fokkerét és még két E195-öst tervezett forgalomba állítani. A légitársaságnál 360 fő dolgozott az utóbbi időszakban.