A kolumbiai légiközlekedési hatóság (Aerocivil) megtalálta a Lamia Medellin mellett egy brazil focicsapattal a fedélzetén lezuhant Avro RJ85-ös gépének adatrögzítőit és megkezdte azok vizsgálatát. Az egyik túlélő azt mondta a hatóságoknak, hogy a gépből kifogyott az üzemanyag.
A Flightglobal értesülései szerint az Avro adatrögzítői jó állapotban voltak, a hatóság által közölt képek szerint a burkolat sem sérült meg jelentős mértékben. Az Aerocivil közölte: a gép roncsait a becsapódás 500 méteres körzetében találták meg.
A fedélzeten 81-en voltak, de a korábbi számokkal ellentétben az Aerocivil jelentése szerint nem öten, hanem hatan élték túl a balesetet és a hetedig életben megtalált túlélő halt bele később sérüléseibe. A túlélőket mind a gép törzsén kívül találták meg.
Azt egyelőre nem tudni, hogy mi okozhatta a balesetet, a Santa Cruzból Medellinbe tartó gép pilótái elektromos meghibásodást, majd vészhelyzetet jelentettek mielőtt a földbe csapódtak volna.
A Flightradar radarképe szerint a gép a lezuhanás előtt várakozott a légtérben, a balesetvizsgálók tűzre utaló nyomokat nem találtak. A Flightglobal emlékeztetett, hogy a két város közötti távolság éppen az RJ 1600 mérföldes hatótávolsága körül van, így nem lehetett túl sok felesleges kitérőt megtenni.
Ezt támasztja alá az egyik túlélő, egy légiutas-kísérő beszámolója is, aki sajtóhírek szerint azt mondta a kolumbiai balesetvizsgálóknak, hogy a gépből pár perccel az érkezés előtt kifogyott a kerozin, ezért zuhantak le.
Az RJ85-ös november 28-án éjjel zuhant le Medellintől délre egy hegyvidékes területen.