Megújítja economy és premium economy kabinjait az Air France a hosszútávú járatok teljesítéséhez használt szélestörzsű flottában, elsőként az Airbus A330-asokon újul meg a szolgáltatás.

A légitársaság közlése szerint a 15 darab A330-200-as kabinjának felújítása jövő év elején, már januárban megkezdődik, a programra az Air France 150 millió eurót költ. A kabinok az eddigieknél kényelmesebb utazást tesznek lehetővé, mivel az ülések szélesebbek lesznek, és nagyobb szögben lehet majd dönteni őket.

Az Economy osztályon a székek szélessége 44 centiméterre változik, a tömés pedig ergonomikusabb, megerősített habból készül, és 118 fokig dönthetőek lesznek. A széktávolság 79 centiméterre változik, amely a Seatguru adatbázisa szerint csökkenés, mivel jelenleg 81 centiméteres székköz van az Airbus A330-asokon. Emellett nagyobb tálca és nagyobb, 11,7 collos, 16:9-es képarányú érintőképernyő kerül a székek háttámlájába.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az ülés szövetének alapszíne a sötétkék, benne az Air France piros logójával, de a fejtámlák világos- és sötétkék színeket is kapnak. Az utaskabin pedig a grafikák alapján fehér és szintén sötétkék színekből építkezik majd. A párnák kék, a takarók pedig piros színűek lesznek.

Minden széknél elérhető lesz az USB töltő, illetve a hálózati töltő csatlakozója, az utasok pénzért internetezni is tudnak majd.

A Premium economy osztályon  az ülések szélessége 48,3 centiméter lesz, a széktávolság pedig 102 centiméterre növekszik a jelenlegi 96 centiméterről. A deréktámasszal is rendelkező fotelekben plusz tárolórekeszeket, fej melletti világítótesteket, beépített tálcákat és távirányítót is elhelyeztek. A szórakoztató központ 13,3 collos érintőképernyőkön jelenik meg.

Az ülések tömése az eddigieknél puhább lesz, alapőszínük az economy-tól eltérően világosabb kék, a fejtámla sötétkék, a párnák pedig piros színt kapnak. Az USB és hálózati töltő mellett a Wifi is rendelkezésre áll.

Az Air France megújította az ételtartó tálcákat is, a fedélzeétre lépés után pedig francia pezsgőt, champagne-t kínálnak.