A Lufthansa vezetése azt fontolgatja, hogy hagyja veszni a német csoport kötelékébe tartozó súlyosan veszteséges osztrák AUA légitársaságot és helyette újat alapít.

A Süddeutsche Zeitung pénteki számában megjelent beszámoló szerint a Lufthansa terveiben az szerepel, hogy a regionális légiforgalomban érdekelt AUA-leány, a Tyrolean Airways keretein belül hozza létre az új légitársaságot. A Lufthansa megfontolása mögött az áll, hogy az AUA-szakszervezetek nem fogadták el a takarékossági programot, az ezzel kapcsolatos tárgyalások a héten zátonyra futottak.

Az AUA vezetése elvileg március 1-jére akarta tető alá hozni a takarékossági csomagot, de az érdekképviselet ellenállása miatt a tárgyalásokat március közepéig meghosszabbították. A német lap eddig meg nem erősített értesülése szerint az új szervezeti és fizetési struktúra jelentős megtakarítást eredményezne a Lufthansánál, mivel a Tyrolean-nál a személyi költségek 30 százalékkal alacsonyabbak, mint az AUA-nál.

Az osztrák légitársaság vezetése éppen a napokban mondta fel a légi személyzet kollektív szerződését, és arra ösztökéli a dolgozókat, hogy a Tyroleannál alkalmazott feltételeket fogadják el. Az AUA évek óta veszteséges, és a vártnál lényegesen lassabban javult a helyzet azóta is, hogy a Lufthansa 2009-ben átvette az osztrák légitársaságot.

Forrás: MTI

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!