Mobilos fizetési rendszert vezet be új légitársaságánál, a Levelnél az International Airlines Group, így az utasok minden vásárlást a saját telefonjukról, vagy tabletjükről intézhetnek.

A társaság közlésére hivatkozva a brit City A.M. ingyenes gazdasági lap azt írta, az IAG egy univerzális platformot fejlesztett ki, amelyet a jövőben a többi légitársaságánál is bevezet majd. Ennek köszönhetően az utasok a saját telefonjukon, tabletjükön keresztül böngészhetnek a fedélzeten megvásárolható termékek közül, és a mobilos fizetési lehetőségnek köszönhetően egyből meg is vásárolhatják a kiválasztott terméket.

A pair and pay technológia lényege, hogy az utas össze tudja párosítani a saját eszközét az ülés háttámlájába integrált kijelzővel. A kínálatban a megszokott tételek vannak: ételek és italok, wi-fi csomagok és vámmentes termékek. Később azonban a teljes IFE rendszert párosítani lehet majd a telefonokkal, így a filmek, sorozatok, zenei albumok közül is lehet majd válogatni.

A Level fedélzeti mobilfizetési rendszere. (Fotó: Level)

Miután az utas kiválasztotta a termékeket, amelyeket meg akar vásárolni, a fedélzeti rendszerhez csatlakozva a telefont használva lehet azokat kifizetni. Ehhez természetesen szükség van olyan készülékre, illetve banki szolgáltatásra, amely támogatja az NFC funkciót.

A Level közlése szerint ezzel a szolgáltatással is erősítik az innovatív, modern repülés élményét.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az idén júniusban Los Angeles-i, San Franciscó-i, Buenos Aires-i és Punta Cana-i járatokkal indult, amelyeket egy új és egy Iberiától átvett Airbus A330-assal teljesítenek Barcelonából. A szolgáltatással hasonló vizekre eveztek, mint az Air France és a KLM közös új long haul low cost légitársasága, a Joon. Bár utóbbi még nem repül, de a hivatalos bejelentéskor magát fiatalos, modern, innovatív légitársaságnak állította be, amely az ezredfordulós embereket célozzák meg.