December 21-ével kötelezővé vált a drónok regisztrációja az Egyesült Államokban, a vezető nélküli eszközök használata csak ez után megengedett.

A Szövetségi Légügyi Hatóság (FAA) honlapján közölte, hogy a december 21-ével elérhető online regisztrációt követően a tulajdonosok egyedi azonosító számot, és egy tanúsítványt kapnak, utóbbi a jármű jogos birtoklását igazolja, az azonosító számot pedig el kell helyezni a drónon is.

Fotó: DJI | © AIRportal.hu

Fotó: DJI

Azok, akik hobbiból használják a drónokat elég egyszer regisztrálniuk, és mindegyik eszközre ugyanazt a „lajstromszámot” kell ragasztani, regisztrációjuk három évig érvényes. Az államokban minden 2,5 és 25 kilogramm súly közötti drónt be kell jelenteni. Akik december 21-ét megelőzően is birtokoltak ilyen eszközt február 19-ig kötelesek regisztrálni, akik december 21-e után vettek drónt, azoknak az első repülés előtt kell elvégezniük a procedúrát.

Az FAA emlékeztetett a szabályokra is, amelyek szerint a drónok 400 láb magasságig használhatók, és tilos repülőterek, szálló repülőgépek, stadionok, sportrendezvények, embercsoportok, veszélyhelyzetek közelében repülni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!