A jelek szerint nagy a baj az előkészítés alatt áló Sólyom Airways körül. Csütörtök délután ugyanis közölték a cég 73 dolgozójával, hogy a potenciális befektetővel folytatott tárgyalások elakadtak, a cégnek pedig nincs pénze – tudta meg az atv.hu.

Drámai bejelentést tett csütörtök délután Lucsik János, a Sólyom Airways-t tulajdonló Sólyom Holding tulajdonos-ügyvezetője. Az atv.hu információi szerint Lucsik közölte a dolgozókkal, hogy a Sólyom Airways nem tudja kifizetni a ma esedékes szeptemberi bérüket, mert nincs pénze.

Lucsik azt is elmondta, hogy Vágó József, a Sólyom Airways ügyvezetője kedden közölte vele: az ománi befektetővel továbbra sem köttetett szerződés.

Az atv.hu úgy tudja, a Sólyom Airways eddig a Lucsik János által befizetett tagi kölcsönökből finanszírozta kiadásait. Információink szerint az említett összeg mintegy 120 millió forint.

Vágó József ma reggel interjút adott a közrádiónak, majd ezt követően rosszullétre panaszkodott és kórházba került. A Sólyom Airways másik ügyvezetője ma lemondott.

Hirdetés

A három tulajdonos: Hurtyák Róbert, Vágó József és Lucsik János 2013. augusztus 18-án az első Sólyom festést viselő Boeing 737-es bemutatóján Ferihegyen. (Fotó: Csemniczky Kristóf – AIRportal.hu)


A hírportál úgy tudja, Lucsik János egyéb gazdasági vállalkozásai – így a Sólyom Holding is – stabilan működnek, a Sólyom Airways fizetésképtelensége ezeket a cégeket semmilyen módon nem érinti.

Az új magyar légitársaságként aposztrofált Sólyom Airways február óta keres befektetőket. Információink szerint tavasszal volt egy ománi befektető, ám végül visszalépett. Később jelentkezett az ománi légitársaság, az Oman Air, a velük zajló tárgyalás akadt el most keddre.

Népszabadság: A Sólyomnak nincs vége – állítja a tulajdonos

A nol.hu-nak az esti órákban sikerült elérnie Lucsik Jánost, aki röviden megerősítette értesülésünket, de hangsúlyozta: a Sólyom projekt nem állt le. Vannak megoldandó pénzügyi problémáik, ám a légitársaság indítását tovább folytatják. – Ha nem ománi befektetőkkel, akkor magyarokkal, ha nem hat géppel, akkor kettővel, de folytatjuk – mondta Lucsik János. Bővebb tájékoztatást a késő esti órákra ígért.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!