A hivatalos inflációs ráta (2013-ban: 1,7%) több mint kétszeresével, 4%-kal emelkednek a bérek a Budapest Airportnál májustól. A repülőtér üzemeltetője a cégcsoporton belül további intézkedésként a legalacsonyabb jövedelmi kategóriákban további fél százalékot költ bérfelzárkóztatásra, ez számos munkavállalónál akár 10%-ot meghaladó emelést is jelent – tájékoztatta az AIRportal.hu-t a Liszt Ferenc repülőteret üzemeltető cég.

A Budapest Airportnál és leányvállalatainál, a RÜK (Repülőtéri Üzemanyag Kiszolgáló) és AFM (Airport Facility Management, vagyis létesítmény fenntartó) Kft-nél lefolytatott többhetes bértárgyalás eredménytelenül, bérmegállapodás aláírása nélkül zárult.

Ennek ellenére, a Budapest Airport számos, az érdekképviseletektől kapott javaslatot beépített az idei bérfejlesztésről meghozott döntésébe. Így valamennyi munkavállaló alapbére egységesen 4%-kal emelkedik idén májustól. A tárgyalás eredményeként a munkáltató további 0,5%-ot különített el a legalacsonyabb bérek felzárkóztatására. Ez több mint 150 dolgozó esetében 5-12%-nyi alapbér növekedést jelent.

A felzárkóztatás révén a repülőtér üzemeltetőjénél a legalacsonyabb bruttó bér a minimálbér másfélszerese lett. Ez egyben azt is jelenti, hogy a legalacsonyabb jövedelmi kategóriákban (pl. egy portás esetében) is az alapjuttatás meghaladja a nettó 100 ezer forintot. Az alapbér mellé havonta 30 ezer forint cafeteria, valamint munkakörtől és teljesítménytől függően havi átlagban 15-30 ezer forint, negyedévi bónusz társul.

A tárgyaláson munkavállalói képviselettel nem rendelkező, közelmúltban elindított BUD Security Kft. dolgozói sem maradnak ki a bérfejlesztésből. Az ő esetükben 4,5%-os emelés mellett döntött a munkáltató, szintén május 1-jétől.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A 2014-es bértárgyalások a várakozások ellenére megállapodás nélkül zárultak, így a Budapest Airport egyoldalú döntése alapján történik a béremelés. A tárgyaláson csupán egy karnyújtásnyira volt a megállapodás, ekkor változtatta meg saját korábbi álláspontját a munkavállalókat képviselő egyik fél – a repülőtéri dolgozókat képviselő két másik szakszervezet, valamint az üzemi tanács legnagyobb megütközésére. A Budapest Airport azonban nem kívánt eltekinteni a munkavállalókkal közel egy hónap alatt közösen kialakított bérfejlesztési struktúrától, hiszen abban teljes egyetértés volt, hogy ez szolgálja legjobban a dolgozók érdekeit.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!