Véglegesítette megrendelését a SunExpress, amelynek értelmében a légitársaság összesen 40 darab Boeing 737-est vásárol flottája számára. A mintegy 3.8 milliárd dollár értékű szerződés 15 darab 737 MAX-8 és 25 darab 737-800NG mellett további 10 darab MAX-8-asra opciós vételi jogot is tartalmaz.

Az 1989 óta fennálló török SunExpress történetének eddigi legnagyobb összegű megrendelése ez. A Turkish Airlines és a Lufthansa közös leányaként létrehozott légitársaság annak idején vadonatúj Boeing 737-300-as típusokkal kezdte meg működését és szállított turistákat Törökországba. Tíz évvel később már megjelent a Next Generation típuscsalád a flottában, forgalomba álltak az első 737-800-asok. Most pedig soron van a flotta modernizációja, amelyet a cég továbbra is a Boeinngel együttműködve képzel el és hajt végre.

A SunExpress gépparkja napjainkban a Boeing 737 Next Generation típuscsalád kizárólag két modelljéből áll, 10 darab 737-700 és 34 darab 737-800 teljesít nap mint nap szolgálatot a légitársaságnál, amely jelentős szerepet játszik a török turisztikai légiforgalomban.


Az újonnan megrendelt gépek a légitársaság közlése szerint 2015-2021 folyamán kerülnek leszállításra, első körben tehát a 737-800-asok érkeznek a flottába. A 737 MAX család, amelynek a mostani SunExpress szerződéssel már csak csaknem 1800 darabra kúszott a rendelésállománya 2017-től kerül ugyanis forgalomba a Boeing repülőgépgyár tervei szerint.

Az új típusváltozat CFM International LEAP-1B hajtóműveinek, valamint kettős tollazatú Boeing Advanced Technology szárnyvégeinek köszönhetően 14%-kal lesz üzemanyag takarékosabb a mai versenytársakhoz képest a keskenytörzsű szegmensben. A gépek fedélzete pedig mind Boeing Sky Interior (BSI) kabinbelsővel siet az utasok kényelmére.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!