Nem érte külső behatás a Metrojet szombaton a Sínai-félszigeten lezuhant Airbus A321-es típusú repülőgépét a Reuters hírügynökségnek nyilatkozó, a fekete dobozokat vizsgáló bizottsági forrás szerint.
Lezuhant orosz utasszállító – amit eddig tudunk
Lezuhant az orosz Metrojet légitársaság A321-ese Egyiptomban
A magát megnevezni nem kívánó forrás azt mondta, a pilóta nem adott le vészjelzést, vagy vészhívást mielőtt a gép eltűnt volna a radarokról, de ennél többet többet nem árult el az eddigi vizsgálatokról, amelyekben az egyiptomiak és oroszok mellett német, francia és ír szakemberek is részt vesznek.
Bár a vizsgálat eddigi eredményei nem utalnak erre, a légitársaság vezetője szerint „külső behatás” érte a gépet.
A Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) orosz légitársaság hétfőn kizárta a lehetőségek közül azt, hogy az Egyiptomban lezuhant repülőgépük katasztrófájához emberi vagy műszaki okok vezettek volna, szerinte csakis „külső behatás” miatt eshetett darabokra a gép már a levegőben.
Orosz hírügynökségek idézték a társaság vezetőjét, aki szerint a külső ok lehet az egyetlen ésszerű magyarázata annak, hogy a repülőgép a levegőben megsemmisült.
Alekszandr Szmirnov, a Kogalymavia vezérigazgató-helyettese újságíróknak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy „a repülőgépet ért külső műszaki behatás lehet az egyetlen magyarázat” a katasztrófára.
A Metrojet EI-ETJ lajstromszámú Airbus A321-200-asa Sharm el Sejkből Szentpétervárra tartott helyi idő szerint szombat reggel zuhant le a Sínai-félszigeten. A roncsokat és mindkét adatrögzítőt megtalálták, mind a 224 fedélzeten tartózkodó ember életét vesztette.
Még hétfő este befejeződtek a vizsgálatok a Sínai-félszigeten történt repülőgép-szerencsétlenség helyszínén – közölte az egyiptomi miniszterelnöki hivatal.
Az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának tájékoztatása szerint moszkvai idő szerint este tíz – magyar idő szerint nyolc – órakor érnek véget a munkálatok. A tárca azt is jelentette, hogy eddig a repülőgép roncsának tizenkét nagyobb darabját találták meg.
Az egyiptomi kormányfői hivatal közleménye arra vonatkozóan nem szolgált információval, hogy a gép két fekete doboza által rögzített adatok kiértékeléséről mikorra várható jelentés.
Az orosz polgári repülésügyi hatóság közlése szerint a vizsgálatban Egyiptom és Oroszország mellett Franciaország és Németország -, ahol a gépet tervező és gyártó vállalat működik -, illetve Írország is részt fog venni, mivel ott regisztrálták a repülőgépet.
Az ír légügyi hatóság (IAA) szóvivője eközben úgy nyilatkozott, hogy a repülőgép légialkalmassági bizonyítványához szükséges, évente esedékes vizsgálaton a jármű minősítései kielégítőnek bizonyultak. Hozzátette azonban, hogy az üzemeltetéssel kapcsolatos munkálatokért, így a gép karbantartásáért és biztonságáért a nemzetközi repülési szabályzatnak megfelelően Oroszország felel.