Akár a pilóták tömeges felmondását is felkészülten várná az Austrian Airlines (AUA) – írták a repülőszemélyzetével egyre éleződő munkaügyi vitában álló légitársaság vezetőjét idézve pénteki osztrák lapok.

A vállalat jelenleg 120-130 pilótával többet foglalkoztat a működéshez szükségesnél – állítja Jaan Albrecht vezérigazgató a Die Presse cikke szerint. Az új, olcsóbb kollektív szerződésre átállni készülő légitársaság szükség esetén első helyen a Lufthansa-csoporthoz tartozó más légitársaságok – az anyavállalat és a Swissair – dolgozóival pótolná a távozókat. A Tyrolean regionális légitársaságban is rejlenek még tartalékok, ott a pilóták jelenleg részmunkaidőben dolgoznak. Emellett az AUA vezetése fontolgatja, hogy több tucat új pilótát vesznek fel, már az olcsóbb szerződés alapján – írta a lap.

A takarékoskodásra kényszerülő Lufthansa-leányvállalatnál eddig 43 pilóta mondott fel azért, mert nem fogadja el a munkáltató számára olcsóbb bérezési és nyugdíjfizetési feltételeket teremtő új kollektív szerződést. Az üzemi tanács ismételten kilátásba helyezte, hogy akár a 300, még a régi szerződés alapján foglalkoztatott pilóta nagy része is felmondhat.

Miután a múlt héten a repülőszemélyzet üzemi tanácsa a várakozásokkal ellentétben mégsem fogadta el az olcsóbb kollektív szerződést és a felajánlott egyszeri kompenzációt, az AUA vezetése megindította a légi közlekedési szolgáltatás formális áthelyezését a Tyroleanhoz. A július 1-jével hatályba lépő cégcsoporton belüli átszervezés célja az, hogy a pilóták ellenállása ellenére olcsóbb kollektív szerződést alkalmazhasson az AUA.

A felmondások következményeként a pilóták jelentős végkielégítésre is számot tarthatnak. Az akár 39 havi fizetést kitevő kifizetések összege becslések szerint a 80 millió eurót is elérheti. Albrecht kijelentette, a végkielégítések kifizetését 110-120 fő felmondása esetén is „probléma nélkül” megoldaná a légitársaság, magasabb szám esetén a Lufthansától kapna segítséget – írta a Der Standard című lap.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az AUA vezetésére nyomás nehezedik a szanálási program végrehajtása érdekében, miután a Lufthansa konszern vezérigazgatója, Christoph Franz a Financial Times Deutschland-nak nyilatkozva kijelentette, hogy az osztrák leányvállalat eladását sem zárják ki.

Az új kollektív szerződés a légi utaskísérőkkel együtt 2.100 alkalmazottat érint. Az évek óta veszteséggel működő AUA a kiadások évi 45 millió eurós csökkenését várja a július elején hatályba lépő átalakítástól, amely egy 220 millió eurós szanálási program része. A földi kiszolgáló személyzettel még korábban sikerült megállapodni a költségek csökkentéséről.

A társaság idei első negyedévi üzemi szintű vesztesége 67 millió euró volt, több, mint tavaly egész évben (62 millió euró). A rekordveszteséget az anyavállalat elsősorban a magas üzemanyagárakra és a tavaly bevezetett osztrák repülőjegy-adóra vezette vissza. Ugyanakkor tíz százalékkal nőtt az utasszám az előző év azonos időszakához képest.


Az Austrian Airlines egyik szélestörzsű Boeing 767-ese (Fotó: Kovács Gábor Dödi – Jetphotos.net)

Forrás: MTI (2012. május 11.)

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!