Évi 300 ezer turista érkezik Budapestre Amerikából. Közel felük New Yorkból indul, jelenleg azonban kizárólag átszállással érnek célt. Az egyik nagy amerikai légitársaság, amely 2011-ig repült közvetlenül Budapestre, fontolóra vette a járat újraindítását – mondta Kumin Ferenc New-York-i főkonzul a közrádióban.

Az American egyik Boeing 767-es repülőgépe. (Fotó: AIRportal.hu) | © AIRportal.hu

Az American egyik Boeing 767-es repülőgépe.
(Fotó: AIRportal.hu)

Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági miniszter tárgyalásai után „minden lámpa zöld ahhoz”, hogy a lehető legrövidebb időn belül közvetlen járat legyen a két ország között – fogalmazott Kumin Ferenc.

Elmondta: a járatindítás szándéka a gazdasági teljesítmény javulásának, illetve a két város közötti turizmus és üzleti célú forgalom növekedésének köszönhető. A legnagyobb forgalmú olyan európai desztináció ugyanis, ahol nincs közvetlen járat New Yorkból, jelenleg Budapest – jegyezte meg.

Kumin Ferenc beszélt arról is, hogy az Amerikai Magyar Emlékmű Bizottság átutalta az amerikai nagyvárosnak azt az összeget, amely az ’56-os New York-i emlékmű felállításának megkezdéséhez szükséges. – Nagyon biztosak lehetünk abban, hogy 1956 hatvanadik évfordulóján emlékművet avathatunk New Yorkban – húzta alá a főkonzul a hirado.hu tudósítása szerint.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Amint arról február közepén hírt adtunk a texasi gazdasági élet szereplőivel, potenciális magyarországi beruházókkal folytatott tárgyalásokat Szijjártó Péter, köztük az American Airlines vezetőivel is találkozott a külügyminiszter. Az American Airlines vezetőivel tartott megbeszélést követően a miniszter úgy tájékoztatott, hogy várhatóan újraindulnak a közvetlen légijáratok a két ország között.

Az Emirates is versenybe szállna?

Egy Budapest – New York járat elindítása a külügyminiszter Egyesült Arab Emirátusokban a napokban folytatott tárgyalásain is szóba került.

Amint arról beszámoltunk Emirates akár Dubaj – Budapest – New York járatot is indíthat a mostani továbbközlekedtetésével, az engedélyeket már megkérték és a kormány nyitott a tárgyalásokra a Bloomberg tudósítása szerint.

A dubaji légitársaság Milánó után Budapesten is kihasználná az úgynevezett fifth freedom rights repülési és kereskedelmi jogokat. A hírügynökség tudósítása szerint az emirátusok közlekedési hatóságának vezetője, Saif Al Suwaidi azt mondta, már elkezdték az előkészítést a hivatalos megkereséssel, a célállomások még nincsenek eldöntve, de USA-beli célpontok is szóba jöhetnek.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!