Növeli Chile fővárosába, Santiagóba irányuló menetrendszerű járatainak sűrűségét az Iberia. A spanyol légitársaság a megnövekedett forgalomra tekintettel február végéig az eddigi hét helyett hetente tízszer kínál közvetlen légi összeköttetést Madrid – Barajas és az Arturo Merino Benítez nemzetközi repülőtér között.

Chile az Iberia egyik legfontosabb dél-amerikai célállomása. A spanyol nemzeti légitársaság 1961 óta üzemeltet járatokat az országba. Az eddigi menetrend szerint a hét minden napján egy járat repült, de az év végi forgalomnövekedésre tekintettel az Iberia mai bejelentése szerint 2014 februárjáig a szerdai, pénteki és vasárnapi alkalmakkor még eggyel kiegészül a kínálat, hogy az utasok minél szélesebb körben érhessék el Santiago de Chilét.

A mindeddig meglévő járatok továbbra is éjjel 00:20-kor indulnak a Barajas repülőtérről és helyi idő szerint délelőtt 09:55-kor érkeznek meg Chile fővárosába, de mostantól az átszálló utasok számára kedvezőbb időpontok is elérhetővé válnak. Az időszakosan bővített kínálat szerint ugyanis az említett napokon délután 13:15-kor is indul majd egy-egy Iberia járat Santiagóba, az Arturo Merino Benítezről, a LAN Chile és az ország légierejének alapítójáról elnevezett repülőtérre, ahová az késő este 22:40-kor érkezik meg.

Az új visszajáratok pedig csütörtökönként, szombatonként és hétfőnként 00:10-kor szállnak fel és késő délután 17:10-kor landolnak Madridban, szintén az átszállási lehetőségek szem előtt tartásával, hogy az utasok könnyedén igénybe vehessék az Iberia 32 belföldi-spanyolországi, 29 európai és 12 afrikai, illetőleg közel-keleti városokba irányuló járatait.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Az A340-600-asok közül egyelőre egy sem viseli még az új Iberia arculatot. A flottában összesen 17 darab ilyen gép van. Átfestésük fokozatosan zajlik majd. (Fotó: Iberia)


Az Iberia a flottájának legnagyobb típusát, az összesen 342 utasférőhelyes, négy-hajtóműves Airbus A340-600-ast üzemelteti santiagói útvonalán. Háromszázan a turista, míg negyvenketten az üzleti osztályon foglalhatnak helyet. A légitársaság, akárcsak a többi szélestörzsű gépének ennek a típusnak a kabinját is teljesen felújítja, korszerű szórakoztató rendszerrel és vadonatúj ülésekkel látja el.

A programcsatornákat az üzleti osztályon 15″-os személyes monitor, míg a turistán 9″-os közvetíti, ugyancsak az ülések háttámlájából. A versenyképesség megőrzésének legfontosabb újítása az ággyá is alakítható ülések bevezetése volt a drágábbik komfortfokozaton, de a fedélzeti szórakoztató rendszer modernizálása sem volt kisléptékű, mivel immáron 50 mozifilm, 80 televíziós-sorozat és dokumentumfilm, valamint 200 zeneszám és videó-játék közül lehet válogatni, a külön a kisgyermekeknek kreált programokról nem is beszélve.

Az Iberia egyike a legjelentősebb légitársaságoknak azok között, amelyek komolyan kiterjedt útvonalhálózattal rendelkeznek Európa és Latin-Amerika között. Santiago de Chile mellett a spanyol zászlóvivő még tizenhárom célállomást kínál a kontinensen, többek között például naponta kétszer repül Argentína fővárosába, Buenos Airesbe is.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!