Növelte éves profit-előrejelzését a német Lufthansa-csoport, miután az előzetes jelentések szerint az első féléves adózás előtti eredmény megduplázódott a tavalyihoz képest.
A légitársaság honlapján publikált tájékoztató szerint az első féléves adózás előtti pénzügyi eredmény 1 milliárd 42 millió eurót tett ki, míg egy évvel korábban 529 millió eurót könyveltek el, ezért a társaság igazgatósága úgy döntött, hogy megemeli az év végi kilátásokat. Korábban a tavalyi 2,2 milliárd eurós szint alatt, most már afölött várják az eredményt.
Az előzetes adatok azt mutatják, hogy a Lufthansa 13 százalékkal több, összesen 17 milliárd euró árbevételre tett szert 2017 első félévében, a személyszállítási üzletágban érdekelt légitársaságok összesen 680 millió euró adózás előtti eredményt értek el, szemben az egy évvel korábbi 352 millió euróval, az egy utaskilométerre vetített költségszint pedig 1,2 százalékkal csökkentek.
A jobb eredményeket a Lufthansa az erősebb keresletnek tulajdonítja, az első félévben rekord szintű, 60 milliós utasforgalmat bonyolított.
A részletes adatokat a német légitársasági csoport augusztus 2-án hozzá nyilvánosságra.