A Boeing bejelentése alapján 2012-ben 3,9 milliárd dollár nettó nyereséget sikerült elérniük, mely 3%-al kevesebb, mint a 2011-es adat. A gyár összes bevétele viszont 18,9%-al növekedett a tavalyihoz képest, így 2012-ben összesen 81,7 milliárd dollár került a Boeing számlájára.
10 éve vette át első új generációs Boeingjét a Malév
Februárig nem repülnek a Dreamlinerek?
Az amerikai gyár közleményben beszámolt arról is, hogy 787-es típus gyártását folytatni fogják, annak ellenére, hogy a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) jelenleg nem engedélyezi a típus üzemeltetését. Várakozásuk szerint a légitársaságoknak sokkal kisebb késedelemmel tudják majd átadni a jövőben a repülőgépeket, miután csak az FAA által javasolt javításokat kell eszközölni az új példányokon.
A cég vezérigazgatója, Jim McNerney nyilatkozatában elhangzott, hogy 2012-ben jelentős növekedést ért el a cég, és ez elsősorban a polgári repülőgépek iránti kereslet újbóli megélénkülésének köszönhető. McNerney hozzátette, hogy a 2013-as évben a gyár egyik legfontosabb feladata a Boeing 787 Dreamlinerek visszaállítása a forgalomba, a gyermekbetegségek kiküszöbölése után. Ezzel párhuzamosan továbbra is a nyereséges üzemelés, valamint a polgári repülőgépek gyártásának fellendítése a cél.
A Boeingnek jelenleg 4400 darab repülőgépre van megrendelése, összesen 319 milliárd dollár értékben. Az előzetes tervek szerint a gyár 635-645 repülőgépet fog átadni a légitársaságoknak 2013-ban.