Nyílt levélben fordult a brit kormányhoz üzletemberek jelentős csoportja annak érdekében, hogy vegyék újra napirendre a londoni Heathrow harmadik futópályájának kiépítését – adta hírül a Reuters hírügynökség.

Mintegy 70 meghatározó üzletember fordult nyílt levélben a brit kormányhoz London legfőbb nemzetközi repülőterének továbbfejlesztése érdekében. A brit Sunday Telegraph újságban megjelent nyílt levélben olyan nagynevű vállalatok vezetői szorgalmazzák a harmadik futópálya kiépítését, mint a Microsoft, vagy a Telefonica O2. A petíciót a Brit Kereskedelmi Kamara is támogatja.

A londoni Heathrow csaknem teljes kapacitással kénytelen működni azóta amióta a jelenlegi kormányzat, 2010-es hatalomra kerülésekor leállította a harmadik futópálya kivitelezési terveit. A konzervatív brit kormány akkor azzal indokolta döntését, hogy a reptérbővítés jelentős repülőgép forgalmat hozna közvetlenül a főváros fölé. A Brit Közlekedési Minisztérium egyenesen úgy fogalmazott, hogy „elfogadhatatlan környezeti hatásai” lennének a harmadik futópályának, amely következtében nem támogatja a fejlesztést.

A minisztérium szóvivője azt nyilatkozta, hogy idén tavasszal a kormány konzultációt folytat a brit légiközlekedés helyzetéről, valamint – hivatkozva az ügyben illetékes kancellár korábbi ígéretére – meg fogják vizsgálni az összes lehetőségét annak, hogy fenntartsák az Egyesült Királyság légiközlekedési csomópont státuszát, de mindezt egy harmadik futópálya létesítésének terve nélkül.

A Heathrowt üzemeltető spanyol tulajdonú BAA Ltd. vállalat azt kommunikálta nemrég, hogy a futópálya fejlesztési moratórium következtében Nagy-Brittania legnagyobb repülőtere az európai riválisokkal szemben alulmarad a hasznot hajtó kínai járatokért folyó versengésben.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Forrás: Reuters (2012. március 4.) / Fotó: British Airways

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!