8 019 653 fő – 2009. december végéig ennyien fordultak meg Budapest nemzetközi légikikötőjében érkező vagy induló utasként. Bár a 2009-es év a nemzetközi és hazai gazdasági válság valamint az elhúzódó ferihegyi sztrájk miatt drámai visszaeséssel kezdődött januárban – ekkor a visszaesés mértéke elérte a 12 %-ot az előző évhez képest –, a tavalyi év augusztusától határozottan megfordult a tendencia a magyarországi légiközlekedésben.

Az év végére sikerült jelentősen lefaragni a mínuszokból és végül 8 millió feletti utasszámmal, „mindössze” 4,2 százalékos visszaeséssel zárta a 2009-es esztendőt a Budapest Airport. Mindez különösen akkor számít jó eredménynek, ha összevetjük őket Ferihegy régiós vetélytársaival, hiszen Bécsben az idén 9 százalékos, míg Prágában 10 százalékos volt a forgalomcsökkenés.

Sokat nyomott a latban, hogy az idei évben a Budapest Airport a hazai légitársaságokkal és a Magyar Turizmus Zrt-vel egy sor közös akciót kezdeményezett az idegenforgalom fellendítésére. Így például a budapesti repülőtér is részt vett a hagyományos Budapest Winter Invitation akció mellett a Budapest Summer Adventure kampányban vagy a Malévval és az Airport Shuttle-lal közösen indított marketing kampányt Szlovákiában. Ez utóbbi részeként a nemzeti légitársaság kedvezményes, 99 euros jegyárakkal jelent meg a szlovák piacon, míg a minibuszos cég napi négy járattal szállította az utasokat Pozsonyból és Kassáról Ferihegyre, a Budapest Airport pedig négy nap ingyen parkolást kínált a szlovákiai autósoknak.

A 2009-es év utolsó hónapjának forgalmi statisztikáiból kiderül, hogy folytatódott a diszkont légitársaságok piacán a Wizz Air magabiztos menetelése, amely 36 százalékkal több utast szállított decemberben Budapestről mint egy éve. A hazai fapados társaság ebben az évben egy harmadik Airbus A 320 típusú gépet telepített Ferihegyre és ezt a lépést a jelek szerint a piac is pozitívan igazolta vissza. Kiemelkedően jól teljesített a Malév is, amelynek forgalmi adatai tavas óta folyamatosan javulnak: a nemzeti légitársaság 17,5 százalékkal több utast szállított, mint egy éve és hasonló ütemben nőtt a járatok kapacitás-kihasználtsága (ún. load factor). Az év végére magára talált a magyarországi piacon a Lufthansa is, amely valamivel kevesebb járattal és jobb ülőhely kihasználtsággal növelte a forgalmát. A decemberi adatok azt mutatják, hogy a svájci Swiss, a norvég Norwegian és a spanyol Vueling diszkont légitársaság is jelentősen növelte jegyeladásait a budapesti járatokon.

A Budapest Airport bizakodva tekint a 2010-es esztendő elé, amelyben a tervek szerint megnyílik a ferihegyi repülőtér új, központi csarnoka, a SkyCourt, az Égi Udvar a 2-es terminálon. Az építkezés ütemezése szerint az év végére az első utasok már a SkyCourt-on keresztül juthatnak el a jelenlegi 2A és 2B épületből induló járatokhoz. Az építkezés az eddigi enyhébb téli időjárás közben is folytatódik és az év végére elkészül a Budapest Airport 260 millió eurós, azaz mintegy 75 milliárd forintos BUD Future fejlesztési programjának központi része.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Forrás: VGO, BA.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!