Az atlantai bázisú Delta Air Lines az AT&T mobiltelefon szolgáltatóval és a Microsofttal kötött együttműködés keretein belül több mint 19000 darab Nokia Lumia 820-as okostelefont vásárol alkalmazottai számára, hogy a fedélzeti szolgáltatás minőségét nagyban növelni tudják.

A Lumia telefonok stílusos, nagy tudású készülékek. Fontos, hogy a Microsoft cég olyan termékei is megtalálhatóak rajtuk, mint például az Outlook levelezőprogram és az Office alkalmazások, amelyek segítségével mindig jól tájékozottak és naprakészek lehetnek a légiutaskísérők. A légitársaság reményei szerint ezen alkalmazások is hozzá fognak járulni ahhoz, hogy a Delta Air Lines továbbra is kiváló szolgáltatást tudjon nyújtani utasai részére.

Az együttműködésben résztvevő cégek már át is adták az első tesztpéldányokat az alkalmazottak részére és a próbaüzem alatt kimutatható volt, hogy a Windows Phone-on alapuló rendszer 10%-kal gyorsabb, mint az eddig használatos szisztéma.

A tervek szerint a szolgáltatás bővítése során a légitársaság járatain a különféle kedvezményekre jogosító kuponok beolvasását is lehetővé fogják tenni, továbbá a rendszer gondoskodni fog arról is, hogy a gyakran visszatérő vendégek számára egyedi ajánlatokat kínálhassanak fel.

A Delta már el is készítette a „Fly Delta” alkalmazást a Nokia, és más Window Phone alapú telefonokra is, mellyel az utasok még egyszerűbben tájékozódhatnak repülőútjuk előtt az aktuális információkról, de akár repülés közben is szinkronizálhatják a légiutaskísérők készülékeivel, mely az előbb említett fizetési eljárásokat könnyíti meg. Emellett a hitel-, és bankkártyák használata is egyszerűbbé fog válni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Chris Weber, a Nokia értékesítési menedzsere nyilatkozatában kiemelte, hogy nagyon boldogak a finn cégnél az egyik legnagyobb légitársasággal kötött szerződés miatt és remélik, hogy az együttműködés mihamarabb az utasok javára válik.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!