Idén nyáron radikális költségcsökkentésbe kezdett a horvát nemzeti légitársaság, amely hatással volt a számukra drágán üzemeltethető Airbus keskenytörzsű repülőgépekre is. Most azonban a Croatia Airlines vezérigazgatója az EX-YU Aviation hírportál információi szerint kijelentette, hogy 2015-ben új gépekkel bővítik a flottát.

A légifuvarozó olyan típus üzembe állítását szorgalmazza, amely több, mint 100 fő befogadására képes, így a Bombardier Dash-8 Q400 típusnál nagyobb, azonban az Airbus A319/A320 családnál kisebb a méreteit tekintve. Habár a légitársaság már rendelkezik négy A319 példányra szóló megrendeléssel, de ezek átvételét néhány évvel elhalasztotta, sőt közelebb áll a igénylés teljes visszamondásához.

A gépbeszerzésről szóló tervek annak ellenére jelentkeztek a vállalatnál, hogy a várhatóan jövő év elejéig végbemenő privazitáció éppen folyamatban van. Krešimir Kučko, a Croatia Airlines vezérigazgatója azonban elmondta, hogy a jövőbeni tulajdonosváltástól független fejlesztési forgatókönyvvel rendelkezik.

Az érdeklődő befektetőknek márcsak három nap áll a rendelkezésükre, hogy beterjesszék érdeklődésüket a légitársaság iránt. A vezérigazgató nyilatkozata szerint a magas színvonalú munkaerő, az igen fejlett útvonalhálózat és a piacon jelen levő potenciál mind-mind csábító lehet az érdeklődők számára.


“Annak ellenére, hogy némely szomszédunk nem kívánja elismerni, a régió legnagyobb forgalmú légitársasága vagyunk még mindig, valamint a hetedik legnagyobb horvát exportőr, hiszen utasközönségünk kétharmada külföldi.” – tette hozzá Kučko.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A vezérigazgató a következő két év távlatában változatlanul a Star Alliance légiszövetség kötelékében látja a vállalat jövőjét, eltekintve attól, hogy a privatizáció sikeres lesz, avagy sem. Az egyetlen kivétel akkor merülhet fel, amennyiben a lehetséges jövőbeni tulajdonos egy konkurens szövetséget erősít.

A Air Serbia helyzetéhez és az Etihad átvételéhez Krešimir Kučko annyit tett hozzá, hogy a Croatia Airlines piacára nincs kifejezett hatással, hiszen csupán néhány útvonalon merülhet fel verseny közöttük. “Megvan a saját tervünk és a bővülést 2015-ben kezdhetjük meg. Amennyiben egy légitársaság átveszi vállalatunkat, úgy az átstruktúrálási folyamat csökkenhet és a fejlesztéseket hamarabb eszközölhetjük vállalatunkon.” – zárta végül a vezérigazgató.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!