Késéssel indulnak a repülőgépek Ferihegy 2-es termináljáról, mert az EU-konform ellenőrzésen átesett utasok összekeveredtek egy nem uniós szabvány szerint kontrollált, a koszovói Pristinából érkező csoporttal.

Péntek kora este biztonsági okokból ki kellett üríteni a Ferihegyi repülőtér 2 A és B termináljai, közölte Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport közkapcsolati igazgatója. Hardy Mihály elmondása szerint fél-egy órás késésre lehet számítani.

Azért kellett kiüríteni a Ferihegyi repülőtér 2 A és B terminálját, mert a pristinai járat – nem EU-szabványos – utasai összekeveredtek az EU-szabványos járatok utasaival, ami biztonsági kockázatot jelentett. Ez azt jelenti, hogy azt a mintegy 300 embert, akik a repülőtéren tartózkodnak, visszaterelik a check in pultig, és újra ellenőrzik őket. A tűzszerészek közben átvizsgálják a terepet, a rendőrség pedig éppen úton van Ferihegy felé.

Hardy Mihály elmondta: azokat a gépeket, amelyek már a kifutón voltak, nem fordították vissza.

A Budapest Airport közkapcsolati igazgatója szerint fél-egy órás késésekre lehet számítani, de a péntek délutáni csúcsidőhöz képest nem voltak sokan a reptéren, ezért nem lesznek komolyabb fennakadások.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Arra a kérdésre, hogy az utasok összekeveredésének mi volt az oka, Hardy Mihály egyelőre nem tudott válaszolni.

Idén kétszer, októberben és májusban fordult elő hasonló fennakadás Ferihegyen, mindkétszer ki kellett üríteni a repteret, mert a schengeni és a nem schengeni országból érkező utasok összekeveredtek.

forrás: index.hu

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!