Az elérhető célpontok növekedéséről, járatok sűrítéséről adott hírt a prágai Václav Havel nemzetközi repülőteret üzemeltető Prague Airport. A vállalat legfrissebb közleménye az Ural Airlines, az airBaltic és az Air Lituanica bővítéseit sorolja.

Az Ural Airlines Nyizsnyij Novgorod, valamint Jekatyerinburg Prágával való összeköttetéseit készül növelni. Az oroszországi légitársaság Airbus A320-as típusa március 19-től kezdődően már hetente kétszer repül majd Novgorodból, kiegészítve a jelenlegi szombati járatot egy szerdai utazási lehetőséggel.

Jekatyerinburg városából pedig április 2-tól hetente négyszer közlekednek majd Prágába a flotta gépei, szerdánként, csütörtökönként, péntekenként és vasárnaponként. Valamint még tavaly év végén került bejelentésre, hogy az Ural Airlines egy teljesen új célállomást is elérhetővé tesz Prága számára, miután április 5-től heti egyszeri rendszerességgel, szombatonként megnyitja cseljabinszki járatát, amelyen ugyancsak A320-as fog közlekedni.

Az airBaltic április 1-jétől fokozatosan sűríti járatait, melynek eredményeként Riga és Prága között már hetente hat járat lesz. Június 7-től pedig napi rendszerességre vált a lett és a cseh főváros között. Az útvonalon, ahogy eddig is, döntően a turbolégcsavaros Bombardier Q400 típusok fognak közlekedni.

Ami pedig a nemrég indult új litván légitársaságot, az Air Lituanicát illeti március 13-tól két újabb járattal heti ötre emelik az összeköttetést Vilnius és Prága között. A társaság Embraer ERJ-170 típusú gépe a hétköznapokon fog repülni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Budapestről, a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtérről az előttünk álló nyári menetrendben az említett három légitársaság közül egyedül az airBaltic üzemeltet majd járatokat. A lett légitársaság március 30-tól a hét négy napján, hétfőnként, szerdánként, péntekenként és vasárnaponként repül majd Budapest és Riga között. Április 28. és szeptember 28. között pedig csütörtökkel is kiegészül a menetrend, majd ettől fogva október 24-ig ismét a kezdeti heti négyre áll vissza a rendszer.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!