A cseh fővárosban nyitja meg legújabb, szám szerint 84. bázisát a Ryanair. Az erős kelet-európai terjeszkedésbe kezdő légitársaság új bázisrepülőtéren két repülőgépet állomásoztat majd és a héten a 400. Boeing 737-800-asát is átvette az amerikai gyártótól.
Az október 30-án megnyíló bázisrepülőtérről két új útvonalat is kínál majd az ír fapados, Milánóba (Bergamo) és Rómába a hét minden napján indulnak majd a járatok Prágából. Brüsszelbe (Charleroi) hetente 9 , Dublinba napi egy, Londonba (Stansted) pedig naponta két járattal repülhetnek majd a cseh fővárosból utazók.
A prágai Václav Havel Airportról induló két új útvonalon (Róma és Milánó) éves szintem 625.000 utasra számít a kelet-európai terjeszkedésre fókuszáló légifuvarozó.
Közel 30%-os utasszám-növekedés márciusban
A légitársaság által közzétett adatok szerint 2016. márciusában 8,5 millió utast szállítottak, amely 28%-kal haladja meg az előző év azonos időszakában elért utasszámot. A repülőgépek töltöttségi mutatója – load factor – is 4% ponttal növekedett ugyanebben az időszakban, 94%-ra.
A 28%-os utasszám-növekedést annak ellenére sikerült elérnie az ír fapadosnak, hogy a francia légiforgalmi irányítók sztrájkja miatt több, mint 500 járatot voltak kénytelenek törölni.
A légitársaság naponta több mint 1800 járatot bonyolít, 106 millió utasuk volt 2015-ben.
A 400. Boeing 737-800
A négyszázadik vadonatúj Boeing 737-800-as repülőgépét vette át a Ryanair az amerikai gyártótól április 4-én. Az ír fapados mely 1999 márciusában vette át az első ilyen gépét, a típus legnagyobb üzemeltetője a világon.
Az új repülőgépek, mint most a 400. átvett példány is, már a Boeing Sky Interior fedélzettel érkeznek, amely az utasok kényelme szempontjából előrelépést jelent a cég szerint, mert a vékony támlás ülések alkalmazása miatt nagyobb lábtér áll majd az utasok rendelkezésére.
A légitársaság jelenleg mintegy 330-340 Boeing 737-800-as repülőgépet üzemeltet, az újabb repülőgépek érkezésével folyamatosan vonják ki a flottából a régebbi példányokat. Flottájuk átlagéletkora 5,5 év.
A Ryanairnek jelen pillanatban még több, mint 130 darab Boeing 737-800-as repülőgépre van élő megrendelése az amerikai gyártónál. A légitársaság lesz az indító üzemeltetője a Boeing kimondottan a low-cost légitársaságok igényeire szabott, sűrűn székezhető 737 MAX 200 típusának, melyből összesen 100 darabot rendeltek. A 737 MAX 200 a Boeing új generációs hajtóművekkel felszerelt, jelenleg tesztelés alatt álló 737 MAX 8 típusának akár 200 utas szállítására képes változata lesz.