Az indonéz kutató és mentő egységek távirányítású mini-tengeralattjárók és búvárok segítségével megtalálták a gép függőleges vezérsíkját és a törzs hátsó részét. A feketedobozoknak azonban egyelőre nem észlelték a jeleit.
Nem találják az Air Asia A320-as törzsének roncsait
Eltűnt az Air Asia A320-asa
A nagy méretű roncsokról közzétett fotókon az „-AX” jel és az Air Asia festésmintájának egy része is látható, amely a repülőgép PK-AXC lajtromjelének egy része, így biztosan állítható, hogy az eltűnt repülőgép roncsaira leltek rá a tenger fenekén.
A keresőcsapatok a repülési adat- és hangrögzítő „feketedobozok” jeleit egyelőre nem észlelték, azonban mivel azok a repülőgép hátsó részében vannak elhelyezve, nagy valószínűséggel a most megtalált roncsokban, vagy azok környékén lesznek fellelhetők.
A keresőcsapatok újabb holttesteket is kiemeltek a tengerből, ezzel 40 fölé nőtt a megtalált áldozatok száma. A szonárokkal felszerelt hajók több nagyméretű roncsdarabot is találtak a tengerfenéken. Mivel a térségben az időjárás az elmúlt napokban javult, ezért a keresőcsapatok célja, hogy minden nagyobb roncshoz távirányítású mini-tengeralattjárókat és búvárokat küldjenek.
Berepülhetett a viharba
A Reuters korábban közzétett egy infografikát, amelyen az Air Asia A320-as eltűnésének időpontjában, a térségben zajló légiforgalom helyzetét és a repülőgépek repülési magasságát ábrázolták. Ezen az ábrán jól látható, hogy több repülőgép gond nélkül átrepült a vihar felett, vagy elkerülte azt az A320-as lezuhanásának időpontjában.
Az Air Asia jóval alacsonyabban repült a többi, a vihar környezetében közlekedő repülőgépnél. A QZ8501 járat személyzete a légiforgalmi irányítással folytatott utolsó üzenetváltásában szintén emelkedésre kért engedélyt, az engedélyt a hírek szerint nem adta meg a légiforgalmi irányító.
A médiában a napokban megjelent információk, miszerint az Air Asia repülőgépe nem rendelkezett az adott napra repülési jogokkal/engedélyekkel, teljesen indifferens a katasztrófa szempontjából.
December 28-án tűnt el
December 28-án, vasárnap hajnalban tűnt el a légiforgalmi irányítás radarjairól és szakadt meg a rádió-összeköttetés Indonesia AirAsia nevű légitársaság PK-AXC lajstromjelű Airbus A320-216 típusú repülőgépével, mely az indonéziai Surabaya-ból tartott Szingapúrba.
A QZ-8501 járat 155 utassal és 7 fős személyzettel FL320-as magasságon repült, amikor a Pulau Belitung szigettől 95 tengeri mérföldre délkeletre, térségben uralkodó heves viharok miatt a személyzet 38.000 lábra történő emelkedésre és kerülő manőverre kért engedélyt. Ezt követően szakadt meg a rádió kapcsolat a repülőgéppel. A repülőgép roncsaira csak két nap után akadtak rá az indonéz kereső és mentőcsapatok.