A repülési adatokat rögzítő feketedobozt (FDR) megtalálták és felszínre hozták hétfőn, a pilótafülkében zajló kommunikációt rögzítő CVR helyét is azonosították.

A hétvégén az indonéz kereső és mentőcsapatok megtalálták a december 28-án tengerbe csapódott Air Asia Indonesia Airbus A320-as repülőgépének leszakadt és összeroncsolódott függőleges vezérsíkját és a géptörzs leszakadt hátsó részét.

A farokrészt levegővel felfújt ballonok segítségével hozták fel a víz felszínére, majd egy hajóra emelték. Később megállapítást nyert, hogy a repülési adat és hangrögzítő készülékek (fektedobozok) nincsenek a felszínre hozott roncsban, azonban 2015. január 11-én vasárnap a kereső és mentőcsapatok azt jelentették, hogy a korábban kiemelt roncs helyétől távolabb érzékelték a repülőgép egyik adatrögzítő készüléke által kiadott jeleket.

Áttörés a kutatásban, kiemelték az FDR-t és a CVR helyét is azonosították

A legfrissebb jelentések szerint 2015. január 12-én hétfőn a reggeli órákban megtalálták és felszínre hozták a repülőgép egyik feketedobozát, mely a repülési adatokat rögzítő (FDR – Flight Data Recorder) és tőle kb. 20 méterre a tenger fenekén beazonosították a másik, a pilótafülkében zajló kommunikációt rögzítő berendezés (CVR – Cockpit Voice Recorder) helyét is.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A felszínre hozott FDR-t további vizsgálatokra egy jakartai laboratóriumba szállítják, ahol az indonéz balesetvizsgálók, francia kollégáik segítségével megkezdik az adatok kinyerését és vizsgálatát.

A szakértők azt várják, hogy a repülési adatrögzítő, az elsődleges bizonyíték lesz az eljárásban és rekonstruálni tudják segítségével azt az eseménysort, amely a repülőgép tengerbe csapódásához vezetett.

Friss: 2015. január 13-án a búvároknak sikerült a másik, a pilótafülkében zajló kommunikációt rögzítő berendezést (CVR – Cockpit Voice Recorder) is kiemelni a tengerből. A hírek szerint a repülési adatokat rögzítőből (FDR – Flight Data Recorder) pedig sikerült a szakértőknek kiolvasni az adatokat.

2 héttel a baleset után a keresőcsapatok összesen 48 holttestet találtak meg a repülőgép fedélzetén utazó, összesen 162 ember közül.

December 28-án tűnt el

December 28-án, vasárnap hajnalban tűnt el a légiforgalmi irányítás radarjairól és szakadt meg a rádió-összeköttetés Indonesia AirAsia nevű légitársaság PK-AXC lajstromjelű Airbus A320-216 típusú repülőgépével, mely az indonéziai Surabaya-ból tartott Szingapúrba.

A QZ-8501 járat 155 utassal és 7 fős személyzettel FL320-as magasságon repült, amikor a Pulau Belitung szigettől 95 tengeri mérföldre délkeletre, térségben uralkodó heves viharok miatt a személyzet 38.000 lábra történő emelkedésre és kerülő manőverre kért engedélyt. Ezt követően szakadt meg a rádió kapcsolat a repülőgéppel. A repülőgép roncsaira csak két nap után akadtak rá az indonéz kereső és mentőcsapatok.

Frissítve: 2015. január 14. 08:00

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!