Az utasszállító gépek számára engedélyezett mértéket jóval meghaladva, rendkívül meredeken emelkedett és süllyedt eltűnése előtt az AirAsia légitársaság Jávai-tengerbe zuhant repülője – közölte kedden az indonéz közlekedési miniszter radarok által mért adatokra hivatkozva.

Ignasius Jonan miniszter egy parlamenti meghallgatáson, illetve egy későbbi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az Airbus A320-200 típusú gép közvetlenül lezuhanása előtt „hirtelen emelkedni kezdett, jóval nagyobb sebességgel annál a normális határértéknél, amelyet képes lett volna elviselni, ezután pedig átesett”.

A miniszter szerint a radarok által mért adatok azt mutatják, hogy a baleset előtti percekben a gép egy ponton percenkénti 6-8 ezer lábas (1,8-2,4 kilométer) emelkedést mutatott. „Még egy vadászgép számára is ritka, hogy képes legyen 6 ezer lábas percenkénti emelkedésre. Egy utasszállító gépnél talán már az egy-két ezer láb is rendkívülinek nevezhető, mivel ezek nem arra vannak tervezve, hogy ilyen gyorsan emelkedjenek” – mondta Ignasius Jonan.

Szakértők már korábban is felvetették, hogy átesés történhetett, azaz a sebesség vagy a gép túl meredek emelkedése miatt megszűnhetett a gép repüléséhez szükséges felhajtóerő. Az AirAsia egy névtelenül nyilatkozó pilótája azt mondta, az Airbus A320-asokkal általában percenként 1000-1200 lábat emelkednek, de az 1500 lábat soha nem haladják meg. Ezért felmerül, hogy a gépet egy erős légáramlat sodorta magával.

Az indonéz meteorológiai szolgálat elemzése szerint a katasztrófát a szélsőséges időjárási körülmények idézhették elő.
A miniszter arról is beszámolt, hogy közvetlen a gép eltűnése előtt a pilóta engedélyt kért a légi irányítástól, hogy magasabbra emelkedjen a gép előtt álló vihar elkerülése érdekében, de az erős légi forgalom miatt nem kapott azonnali engedélyt erre.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A lezuhanással kapcsolatos nyomozást folytató szervek közölték, hogy a vizsgálat folyamán kiemelt figyelmet szentelnek az esetleges emberi és mechanikai hibák felderítésére, miután a terrorizmus lehetőségét a fekete dobozok hangfelvételei alapján kizárták.

Roncsok a tenger alatt

December 28-án tűnt el

December 28-án, vasárnap hajnalban tűnt el a légiforgalmi irányítás radarjairól és szakadt meg a rádió-összeköttetés Indonesia AirAsia nevű légitársaság PK-AXC lajstromjelű Airbus A320-216 típusú repülőgépével, mely az indonéziai Surabaya-ból tartott Szingapúrba.

A QZ-8501 járat 155 utassal és 7 fős személyzettel FL320-as magasságon repült, amikor a Pulau Belitung szigettől 95 tengeri mérföldre délkeletre, térségben uralkodó heves viharok miatt a személyzet 38.000 lábra történő emelkedésre és kerülő manőverre kért engedélyt. Ezt követően szakadt meg a rádió kapcsolat a repülőgéppel. A repülőgép roncsaira csak két nap után akadtak rá az indonéz kereső és mentőcsapatok.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!