Rekordszámú, 16,8 millió utast kezeltek tavaly (2018) a prágai Václav Havel repülőtéren, 9 százalékkal többet, mint 2017-ben – jelentette a prágai repülőtér kedden kiadott sajtóközleményében.

A legnagyobb csehországi légikikötő utasforgalma 2013 óta folyamatosan nő. Tavaly éves összehasonlításban mintegy öt százalékkal 155 530-ra emelkedett a fel- és leszállások száma is.

Václav Rehor, a repülőtér igazgatóságának elnöke szerint az utasforgalom növekedéséhez az is hozzájárult, hogy a repülőteret tavaly három új légitársaság is igénybe vette és a célállomások száma héttel emelkedett.

„Különösen a hosszútávú járatok száma és kihasználtsága emelkedett. Ezeket a járatokat éves összehasonlításban mintegy 250 ezerrel több utas használta, ami 24 százalékos növekedés” – mondta újságíróknak Rehor.

Forrás: Prague Airport

A prágai repülőteret 2018-ban 69 légitársaság használta és a cseh fővárosnak a világ összesen a 171 városával volt menetrend szerinti légi összeköttetése.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A legtöbben tavaly is Nagy-Britanniába utaztak, több mint kétmillióan. Ebből Londonba 1,3 millióan. Nagy volt az érdeklődés Oroszország, Spanyolország és Németország iránt is.
2017-hez viszonyítva a legnagyobb mértékben Budapest iránt nőtt meg az érdeklődés, mégpedig 82 százalékkal.

A Budapest Airport és a régió repülőtereinek forgalmáról bővebben itt írtunk

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!