Nagy a tömeg a budapesti Liszt Ferenc-repülőtéren, miután a légi kikötőt műszaki okok miatt pénteken nem sokkal dél előtt bezárták – jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

A kint tartózkodó embereket hangosbemondón is tájékoztatták arról, hogy éjfélig zárva lesz a repülőtér, és pénteken már nem indítanak és nem is fogadnak járatokat. Az információk továbbításában a Budapest Airport váróban lévő munkatársai is segítenek.

A magyarok többsége hazament, a külföldiek a légitársaságok reptéri irodáiban próbálják az átfoglalásokat elintézni és szállást találni. Vannak olyan légitársaságok, amelyek buszokkal viszik más repülőtérre az utasokat. Azok, akik már feladták a poggyászukat, az érkezési oldalon visszakapják azokat.

Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport vállalati és közkapcsolati igazgatója az MTI-nek azt mondta, a reptér péntek éjfélig biztosan zárva tart, várhatóan szombat délelőtt 10 órakor indulhat újra a forgalom. Hozzátette: az irányítótorony elektromos ellátórendszerében keletkezett műszaki hiba elhárításán dolgoznak, a repülés biztonságának garantálása és az irányítótorony műszereinek megbízhatósága elsődleges, ezért döntöttek a bezárás mellett.

Hardy Mihály hangsúlyozta: azok az utasok, akiknek péntek délutánra, illetve estére szól a jegyük, semmiképpen ne menjenek ki a reptérre, érdeklődjenek légitársaságuknál, és a repülőtér weboldalán keressék a legfrissebb információkat.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.
Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!