Az elmúlt hetek vizsgálatai még mindig nem hoztak eredményt, így továbbra sem lehet tudni, hogy mikor oldhatják fel a Dreamlinerek egész világra érvényes repülési tilalmát. Az akkumulátor problémák gyökerét most repülés közben kutatná a Boeing – tudta meg a Flightglobal.
Egyelőre még céldátumot sem publikáltak a hatóságok arra nézve, hogy mikor repülhetnek újra a Dreamlinerek.
A típust üzemeltető légitársaságok hetente tolják egyre későbbre a 787 üzemelésük újrakezdését. Legutóbb éppen a mai napon a LOT lengyel légitársaság közölte, hogy március végéig nem tervezik a 787-essel üzemeltetett járatok újraindítását.
Ha nem is kereskedelmi járaton, de a Boeing egyik Dreamlinere hamarosan újra a levegőbe emelkedhet, ha megkapja erre az engedélyt az amerikai Szövetségi Légügyi Hivataltól (FAA).
A Boeing szóvivője megerősítette azokat a sajtóértesüléseket, miszerint kérelmet adtak be az FAA felé, hogy a repülőgépgyár mérnökei repülés közben, éles körülmények közt vizsgálhassák a Dremalinerek lítium-ion akkumulátorait. Az FAA jelenleg értékeli a Boeing kérelmét, várhatóan hamarosan meghozzák a döntést arról, hogy legalább teszt jelleggel újra repülhessen az egyik gyári teszt 787-es repülőgép.
NTSB: súlyos biztonsági hiányosságok a 787-eseknél
Nincs időpont a 787 repülési tilalom feloldására
Februárig nem repülnek a Dreamlinerek?
Vizsgálat a 787-esek akkujait gyártó cégnél
Módosítás után repülhet a Dreamliner
Földre parancsolta az FAA a Dreamlinereket
Leállította a Dreamlinereket két japán légitársaság