Egy kisebb méretű roncsdarabot mosott partra az óceán Mozambik partjainál, amiről azt gondolják, hogy a csaknem két éve eltűnt maláj Boeing 777-esé lehet.

A tárgyat március 2-án találta meg egy, a maláj 777-es utáni kutatással foglalkozó blogger Mozambik partjainál. A roncsdarab nagy valószínűséggel repülőgépből származik és a fékszárnyakon és kormányszerveken található, jellegzetes „NO STEP” felirat is olvasható rajta. Az elsődleges vizsgálatok és fotók alapján a szakértők azt gondolják, hogy a tárgy egy repülőgép vízszintes vezérsíkjának a darabja lehet.

A repülőgép utáni kutatással foglalkozó hatóságok egyelőre nem erősítették meg és nem ellenőrizték hivatalosan, azonban a maláj közlekedési miniszter nyilatkozata szerint szerint jó az esély arra, hogy egy 777-hez tartozik a roncsdarab. Ugyanakkor a miniszter óvatosságra intett a további spekulációkkal kapcsolatban, mivel a tárgyról egyelőre nem bizonyosodott be, hogy bármi köze lenne az eltűnt MH370-es járathoz.

Fotók a Twitterről a Mozambikben talált roncsdarabról

A Malaysia Airlines repülőgépe Kuala Lumpurból indult Pekingbe 239 emberrel a fedélzetén 2014. március 8-án, de egy órával a felszállás után eltűnt a radarok képernyőjéről. Azóta nem találják a nyomát, az Ausztráliától nyugatra az Indiai-óceánban hónapokon át folytatott intenzív kutatások ellenére sem. A szakértők azt egyelőre nem tudták megállapítani, hogy mi okozta a járat lezuhanását, és azt sem, hogy hol történt a katasztrófa.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

Legutóbb 2015. július végén került az eltűnt repülőgép ügye reflektorfénybe, amikor az Afrika partjaihoz közel található Réunion szigetén partra sodort repülőgép-roncsdarabot Boeing 777-es csűrőfékszárny (flaperon) alkatrészeként azonosították a szakértők.

Mivel az MH370 volt az egyetlen olyan Boeing 777 típusú géppel teljesített járat, amely tengerbe zuhanhatott, az alkatrész típusának azonosítását követően sokan egyre biztosabbra vették, hogy a fékszárnyként is funkcionáló kormányszerv-roncs a maláj géphez tartozik.

Kövess minket a közösségi médiában, és iratkozz fel napi hírösszefoglalónkra!
Hasznos, érdekes volt amit olvastál? Már egy újság árával támogathatod az AIRportal.hu működését!