Hosszú idő után először rendeztek repülőnapot Budapest vonzáskörzetében, ami egyből színvonalasra sikeredett.

A légi bemutatók mellett a földön is folyamatos programok várták a kilátogatókat, többek mellett koncertezett a Beatrice és az Alma együttes is, így a legkisebbek sem unatkoztak.

A gazdag statikus felhozatal nem jellemző ugyan a magyarországi repülőnapokra, ez alól azonban üdítő kivételt jelentett a budaörsi, az érdeklődők közelről szemügyre vehetették több más gép mellett a Légirendészet R909-es lajstromszámú MD-902 Explorerét, az egyik, a Magyar Légimentő Nonprofit Kft által Ausztriából bérelt Eurocopter EC-135-öst és a magyar fejlesztésű Hungarocoptert is.

A katonai eszközök szerelmesei sem maradtak látnivalók nélkül, a Budaörsön tárolt leállított magyar MiG-21-es vadászgépek és egykori Honvédségi helikopterek mellett harcjárművekkel is ismerkedhettek, vagy akár utazhattak is.

Aki szombaton is kilátogatott, a Magyar Honvédség jóvoltából is láthatott különlegességet, a beígért Mil Mi-17N szállítóhelikopter helyett ugyanis az egyik régebbi Mi-8-ast küldték, amit ritkán lehet már nyilvánosan megtekinteni.

A cikk a hirdetés alatt folytatódik.

A dinamikus program is látványosra sikeredett, repült bemutatót mások mellett Imreh Lajos Mi-2 „Csirkecomb” helikopterével, Vári Gyula Yak-52-esével, Besenyei Péter pedig Corvus Racer műrepülőgépével.

Galéria a 2018-as budaörsi repülőnap második napjáról